Miután az eddigi 25 ezer helyett 30 ezer lakosonként kell legalább egy postát fenntartani, számos olyan településen is vége lehet a fiókoknak, amely eddig...
A Szövetség a Hírös Városért frakció tagja, Tóth Szilárd vacsiközi képviselő indítványát elutasította a fideszes többség, ami arról szólt, hogy a város 2023. évi...
Lassan két éve nincsen posta Kadafalván. A bolt, ahol működött korábban, 2021. január 30-i hatállyal felmondta a szerződést. Akkor frissiben az akkor még alpolgármester...
A Kálvin téri csomagfeladó ajtajában volt a cikkünk kezdőképén látható csomag délelőtt 10 óra tájékán, de akkor még rendesen becsomagolt állapotban. Viszont semmilyen címzés...
Éppen egy éve nincs posta Kadafalván. A korábbi vegyesbolt, ahol működött, felmondta a szerződést. Akkoriban Szeberényi Gyula Tamás fideszes alpolgármester azt mondta, hogy átmenetileg...
Január végén jelentette be Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester, hogy amíg nem lesz végleges megoldás, Kadafalván ideiglenes konténer postát állítanak fel a templom kertjében.
“Számos üzlet-...
Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester azt mondta minap a KecsUP-nak, hogy a január végén megszűnő Boróka utcai posta helyett, akár konténerben is üzemelhet egy ideig...
Miután a posta megerősítette értesülésünket, amely szerint egyelőre nem sikerült új helyet találni a kadafalvi postának, februártól ideiglenesen nem lesz postahivatal a városrészben. Ugyanis...
Az már nem újdonság, hogy a jelenlegi, Boróka utcai posta megszűnik Kadafalván. Erről már tájékoztatást kaptak a városrészben élők a Facebookon, ahova egy alpolgármesteri...
Augusztus elején Amerikában sokan kaptak Kínából érkező kéretlen küldeményekben különféle magvakat. A küldeményekre általában megtévesztésül azt írják, hogy ékszer, fülbevaló van bennük. Valójában a...
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.