fbpx
11.2 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: SZFE

Több, ötven éve végzett színművész nem veszi át a modellváltó SZFE aranydiplomáját

A Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptember 11-én tartja a tanévnyitót az Uránia Filmszínházban, ahol aranydiplomát adnak át az ötven évvel ezelőtt diplomázott növendékeknek. Vagyis adnának,...

Rév Marcell: minden ismerősömnek van sztorija Magyarországról, amit nem tud megbocsátani

A 444 készített interjút Rév Marcell operatőrrel, aki többek között az HBO gyártásában készült Eufória című sorozatot is fényképezte. Külföldi karrierje a Fehér Isten...

A kormány által átalakított SZFE több tanára is állami kitüntetést kapott

Az elmúlt hetekben több olyan tanár/oktató nevére is fény derült, akik a kormányrendelet értelmében az alapítványi kézbe adott (és emiatt a hallgatók, egykori hallgatók,...

Ültem traktorban, ekét is láttam már – mégsem mennék tanítani az agráregyetemre

Itt van előttem a hír, hogy a kecskeméti médiacentrum egykori irányítója, aki most az M5 csatornaigazgatója, filmírás osztályt vezet majd az új SZFE-n. Író...

Tiszaalpáron élő bábművész is oktat majd az SZFE-n

Lénárt András nevét mindenki ismeri az országban, akinek valami köze is van a bábszínházakhoz. Külföldön is elismert szakember, hiszen rengeteg országban járt már és...

Kecskeméti operatőrök is elhagyják a HSC-t Novák Emil SZFE-s szerepvállalása miatt

A legnagyobb nevű operatőrök hagyják ott a HSC-t, a Magyar Operatőrök Társaságát, miután a szervezet elnökségi tagja, Novák Emil elvállalta a Vidnyánszy Attila nevével...

A Károli egyetem sok hallgatója is kiáll az SZFE mellett

Miután Kecskeméten van a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógusképző Karának egyik képzőhelye a Kaszap utcán, ezért helyi hírértéke is van annak, hogy az egyetem...

Erőt küldtek Kecskemétről az SZFE hallgatóinak – aztán valaki leszaggatta a szalagokat

Hétfőn este Kecskemét több pontjára is kikerültek azok a piros-fehér szalagok, amelyek a szabadság és a szolidaritás jelképei lettek az elmúlt napokban. A budapesti...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...