A tiszaalpári Nagy-tó sokáig inkább egy sekély vizű mocsárra hasonlított, aztán 2016-2017 folyamán egy uniós finanszírozású pályázat keretében hét hektáros nyílt vízfelületet és egy...
Olvasónk szerint a Széchenyivárosban annyira elszaporodtak a varjak, hogy nagyon megkeserítik az itt lakók életét. "Minden nap a hangos károgásra fekszünk és kelünk, a...
2024 nyarán adták át a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kétszintes látogatóközpontját Bugacon, amely döntően uniós forrásokból épült. A Puszta Kapuja jó kiindulópont lehet egy...
Egy rövid kijelölt szakaszon, a Zsigmond Ferenc utca mentén tarvágást hajthatnak végre a katonatelepi véderdőben. A folyamat káros egészségügyi-, klíma- és természeti hatásairól Márta...
Idén huszonötödik alkalommal szervezi meg Tavaszköszöntő természetismereti vetélkedőjét a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI). A Nemzeti Park alapításának jubileumi, ötvenedik évfordulója alkalmából idén rendhagyó...
1975. január 1-jén jött létre hazánk második nemzeti parkja. Az addigra már végbement tájátalakítások miatt a Kiskunságban nem volt lehetőség a Hortobágyhoz hasonló,...
December 28-án indult és 2025. február 28-ig tart a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által már hagyományosan meghirdetett Nagy Téli Madárles. Bárki csatlakozhat...
Mínusz 4 fokban vágtak neki a résztvevők az idei évbúcsúztató Téli Strázsa Túrának december 28-án reggel, de az időjárás kegyes volt a résztvevőkhöz, szikrázóan...
110 ezer darut számoltak össze október közepén a Hortobágyi Nemzeti Park vizes élőhelyein a természetvédelmi őrök. A darvaknak a szegedi Fehér-tó is kiemelt gyülekezési...
Természetvédelmi szempontból is jelentős hálózatfejlesztést végzett el az MVM Démász Áramhálózati Kft. a szegedi Fehér-tó és a sándorfalvi Új-halastavak területén. Több mint 2700 méteres...