Havi két gombóc fagyi ára, és még hatékonyabb lehet a KecsUP!

Bizonyára észrevették hűséges olvasóink, hogy cikkeink végén megjelent egy támogatási lehetőség. Amely két részből áll. Egy egyszeri felajánlásból és egy rendszeres havi támogatásból. Nem...

Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester nem mond le

Az országos médiát is bejárta az a csütörtöki kecskeméti közgyűlési zűrzavar, hogy miként is lehet egy indítványról név szerinti szavazást tartani. Történt ugyanis, hogy...

Az önkormányzati sajtó átírta turisztikai kisfilmre az imázsfilmet egyhónapos cikkében

Miután a csütörtöki közgyűlésen a polgármester álhírnek nevezte, hogy Kecskemétnek imázsfilmje készült volna, és ennek a szerinte hamis hírnek az elterjesztését az ellenzékre fogta,...

Adótorony: a kormányhivatal elutasította a DIGI földkérelmét Kiskunfélegyházán

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal elutasította a DIGI rádiófrekvenciás távközlési toronyra vonatkozó szakhatósági engedélykérelmét, tudta meg szerkesztőségünk. Mint arról többször is beszámoltunk az elmúlt hetekben a...

A családosoknál, a nyugdíjasoknál és a munkanélkülieknél meghosszabbodik a hitelmoratórium

Egyes társadalmi csoportoknál január 1-jétől újabb hat hónapig meghosszabbítják a hitelmoratórium lehetőségét – jelentette be a miniszterelnök a gazdaságvédelmi operatív törzs szombati ülése után. E szerint ...

Lemondásra szólítja fel a jegyzőt és Szeberényi Gyula Tamást az ellenzéki...

A Szövetség a Hírös Városért Egyesület frakciójának közleménye: "A Szövetség a Hírös Városért Egyesület Közgyűlési Frakciója elítéli dr. Határ Mária jegyző és dr. Szeberényi Gyula...

Név szerinti szavazás: Két Fidesz-KDNP-s képviselő is megváltoztatta a véleményét pár...

A név szerinti szavazás botrányos, vicces, szomorú, szégyenteljes (ki-ki döntse el) lebonyolítása közben, amelyről tegnap este brékingben írtunk, a levezető elnök azzal próbálta elütni...

Bekapcsolt mikrofon: Leidiótázta a jegyző Bodrozsán Alexandra képviselőt

Már az is elképesztő volt a közgyűlésen, hogy a pulpituson lévőknek fogalmuk nem volt, hogy is történik szabályosan egy név szerinti szavazás, és egy...

Mondok József és Ladányi-Kovács Zoltán: egy szoros kapcsolat

Ladányi-Kovács Zoltán a kecskeméti Hírös Hét fesztiválok igazgatója; a Mobil-Event Kft. tulajdonos-ügyvezetője; a Lovas-Show Kft. ügyvezetője és a Kecskeméti Turizmusfejlesztési és Marketing Kft. ügyvezetője....

Egymillióra emelték a snicceres támadó „vérdíját”

Immár egymillió forintot kaphat, aki feldobja a snicceres támadót – írta meg a 24.hu Amint arról beszámoltunk, a Lajosmizse–Budapest-vasútvonalon közlekedő vonaton 2020. augusztus 14-én este...

Koncerttel ért véget a centenáriumi megemlékezés Bács-Kiskun megyében

A Készenléti Rendőrség zenekarát hallgathatták meg az érdeklődők Kecskeméten. Múlt héten a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságra érkezett a rendőrség Centenáriumi Vándorkiállítása. A Rendőrmúzeum erre az alkalomra...

360 forintnál is többe kerül egy euró

Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon. Az euróval szemben kissé gyengült, a dollárral és a svájci...

A Magyar Kórházszövetség életműdíját idén Dr. Svébis Mihály főigazgató kapta

A Varga Ferenc díj a Magyar Kórházszövetség életműdíja a kórházszövetség ügyében kiemelkedő munkát végző személyiségnek. Az életműdíjat idén Dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház...

Egy 16 éves diáknak kellett kisegítenie a jegyzőt, hogy ne legyen...

Bodrozsán Alexandra tavaly decemberben a közgyűlés elé vitt egy indítványt, amely arról szólt, hogy az önkormányzat olyan átláthatóan működjön, ahogyan csak lehet. Akkor ezt...

Nincs is imázsfilm? Az ellenzéknek szánta, de a sallert az önkormányzati...

Bodrozsán Alexandra, a Szövetség képviselője az úgynevezett kecskeméti imázsfilmről kérdezte a polgármestert. Többek között készülésének körülményeiről és a költségvetéséről. Amikor a polgármester vette át...

Két “transformerst” kapcsoltak le a rendőrök az M5-ösön

A Bács-Kiskun megyei rendőrök egyszerre két szabálytalan tehergépjárművet szűrtek ki a forgalomból az M5-ös autópályán. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának járőrei 2020. szeptember 16-án...

Véglegesen elérhető marad a telefonos gyógyszerfelírás

A telemedicina, vagyis a telefonon keresztül történő gyógyszerfelírás lehetőségét véglegesen megtartjuk – jelentette be Kásler Miklós csütörtök délelőtt Facebook-oldalán. Mint írta: szerda este aláírta azt a rendeletet, amelynek...

Cseke Péter is véleményt nyilvánított az SZFE-ügyről

A csütörtöki közgyűlésen az ellenzéki képviselők piros-fehér szalaggal jelezték szolidaritásukat az SZFE-ért aggódó demonstrálókkal, korábban pedig a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színháznál akciózott "négy...

Szőkéné jogerősen pert nyert a Rajnai-féle cikk miatt a 168 Óra...

Szőkéné Kopping Rita, a Szövetség farkció tagja ma a közgyűlésen jelentette be, hogy jogerősen pert nyert a 168 Óra cikke kapcsán, amelyben Rajnai Attila...

A Szövetség képviselői szalaggal jelzik szolidaritásukat az SZFE-vel a közgyűlésen

Piros-fehér szalagok, amelyek a szabadság és a szolidaritás jelképei lettek az elmúlt hetekben. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói ilyen szalagokkal zárták le...

Király József szerint összefogásra van szükség a vírus megfékezése érdekében

Király József önkormányzati képviselő napirend előtti felszólalása Kecskemét közgyűlésén (2020.09.17.) Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Jegyző Asszony! Tisztelt Közgyűlés! A koronavírus első hulláma tavasszal egy olyan helyzetet teremtett az...