fbpx
18.2 C
Kecskemét
2024. március 28., csütörtök

Kecskeméten

50 éves lesz a vadaskert – programok, tervek, történet

A heti KecsUP videóban a kecskeméti vadaskert gazdájának, a Kecskemét Vadaskert Természetvédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Brúszel László mesél a kezdetekről és a jövőről....

A decemberre váltott buszbérlet január 7-e, 24 óráig érvényes

A december hónapra megvásárolt havi bérletek január 7-én 24:00 óráig érvényesek, tájékoztat a KeKo. A menetjegyeket, bérleteket továbbra is folyamatosan, a nap 24 órájában megvásárolhatják...

1,3 milliárd forint áll rendelkezésre a Nagytemplom felújítására, mégis úgy tűnik, mintha állna

A kecskeméti Nagytemplom homlokzatát 2018 szeptembere óta állványzat borítja. A templom külső felújításával azóta sem végeztek, miközben arról volt szó, hogy a két...

A Kecskeméti Lapok oldalainak nagy részén a Fidesz jön szembe

Az önkormányzati sajtóistállóhoz tartozó Kecskeméti Lapok legutóbbi száma sem különbözik a többitől. Fideszes nevek, arcok, nyilatkozatok. Ebben most éppen nem látunk kormányzati propagandát hirdető...

Ónos és havas esőre ébredtünk, havazásra is válthat a Duna-Tisza-közén

Hétfőn az ország déli és keleti felén számíthatunk csapadékra: délkeleten, keleten ónos esőre, míg a Dunántúl déli részén, majd a Duna-Tisza-közén is havas esőre, havazásra....

Kamu hír, hogy befogták a nagymacskát Kecskeméten

Nem igaz, hogy megvan a macska, valaki csak szórakozik - kommentelte az interneten keringő beírásokat Tokovics Tamás, a vadaskert igazgatója hírportálunknak. Mint ahogyan írtuk ma...

Kecskeméten láthatták a kóbor nagymacskát – Egy vadász szerint nehéz lesz befogni

Amint élőben tudósítottunk róla, délután a rendőrség több egységgel kezdte keresni azt az állatot, amely könnyen lehet, hogy az egy hete Kiskunhalason látott puma...

Józsa Bálint képviselő meglátogatta a brüsszeli „Szájer-ereszt”

Józsa Bálint képviselő a hétvégén posztolt arról a Facebookon, hogy Brüsszelben járt, és ha már ott volt, elment ahhoz a csatornához, amelyen a fideszes...

Hulladék „hegy” a belvárosban: Júliusban úgy volt, hogy 3-6 hónapon belül megszűnik

Király József, belvárosi önkormányzati képviselő többször is szóvá tette a Luther-palota melletti szelektív hulladéksziget "áldatlan állapotát" és alapjában a hasonló szigetek környezetét. Az edényzet...

Kézfogós kampányfotó készült Szeberényiről, ahol gyerekekkel találkozott

A hiros.hu arról számolt be, hogy pénteken délután a Mezei utcai közösségi házba, a Biztos Kezdet Gyerekházba látogatott Novák Katalin családokért felelős miniszter, és...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...