Az utóbbi hetekben idősgondozás ügyben megszólalók többnyire két kérdést feszegettek: egyrészt, hogy fel kellene mérni a valós szükségleteket, másrészt hogy a kormánynak új bentlakásos intézményeket kellene létrehozni. Krémer Balázs szociológus azonban arra figyelmeztet, meg kellene változtatni a szakma és a közvélemény hozzáállását is ehhez a kérdéshez. A múlt század ötvenes éveit idéző intézményrendszer konzerválása és bővítése helyett számtalan egyéb lehetőséget is meg kellene vizsgálni az idős emberekről való gondoskodás keretében. A Szociális Szakmai Szövetség elnöke szerint ma a rászorulók többségének a család, főként a lányaik, más rokonok és a szomszédok hosszú ideig segítenek az aktivitásuk, élni akarásuk fenntartásában és ez így természetes. Nagy baj lenne, ha nem így lenne.
A nagyobb gond akkor kezdődik, amikor az illető már ápolásra szorul, mert a kevés férőhely miatt az ellátást végzők gyakorlatilag azzal foglalkoznak, akivel akarnak. Ráadásul a bentlakásos intézményeket szinte kivétel nélkül egy paternalista, függésben tartó szemlélet uralja, ahogy az egészségügyet is – teszi hozzá a Debreceni Egyetemen is tanító szakértő, nem pedig a tapintatos segítés, amire az időseknek valóban szükségük lenne.
A szakemberhiányt firtató kérdésre a szociológus azt hangsúlyozza, hogy nem csak szakképzett szociális munkások vagy ápolók dolgozhatnak a nyugdíjas korosztály ellátásában, segítésében, séta közben karon fogni valakit diploma nélkül is lehet, ahogy a háztartás rendben tartásához vagy a beszélgetéshez sem kell papír. Amit viszont minden idősekkel foglalkozónak meg kell tanulni Krémer Balázs szerint, az a tapintat. A jó idősgondozó nem akar mindent jobban tudni, mint a nagymama családja, jól kezeli az intimitásokat, de ha baj van, azt azonnal érzékeli és tudja, mihez nem ért, mit nem szabad még jóindulatból sem megtennie. Viszont ilyenkor rögtön intézkedik, a mentőt vagy a szakmailag profi főnökét hívja és csak addig marad, amíg megvan iránta a bizalom – sorolja az elvárásokat.
Mindezek alapján a teendők közt a szociológus elsőként a segítő kapacitásokat mérné fel és mozgósítaná, majd a technikai eszközökhöz való hozzáférést javítaná. Ha az idős ember sokat szédül és biztonságosabban tudna zuhanyozni egy lenyitható ölőkén, akkor a szociális ellátórendszernek ilyet kellene neki vinni és felszerelni – hoz példát a segítség tágabb értelmezésére. Ilyen ötlet az időseknek vagy fogyatékos embereknek szociális alapon biztosítható korszerű infokommunikációs eszköz, vagy a rendszerváltás előtti tiszteletdíjas segítői hálózat felélesztése is, amikor valaki minimális pénzért vitt a rászorulóknak is a családi ebédből.
Összességében Krémer Balázs sokkal tarkább szolgáltatási kínálatban gondolkodik, és hisz abban, hogy egy jól megtervezett ellátórendszerben nem kellene a mainál több bentlakásos idősotthon vagy gondozóház.
