50 ezernél több műanyagrészecske jut évente a szervezetünkbe

- Advertisement -

Évente fejenként átlagosan legalább 50 ezer műanyagrészecskét esznek meg az emberek és hasonló mennyiséget be is lélegeznek egy új tanulmány szerint.

A valós szám a szakértők szerint ennél sokkal nagyobb is lehet, mivel az ételek és italok csak kis csoportját elemezték a műanyag-fertőzöttség mértékét vizsgálva. A tudósok kutatása szerint a palackozott vizek gyakori fogyasztása drámaian megnövelik az elfogyasztott nanorészecskék mennyiségét – olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.

A mikroműanyag megemésztésének egészségre gyakorolt hatása egyelőre ismeretlen, de vélhetően mérgező anyagok szabadulhatnak fel. Egyes részecskék olyan kicsik lehetnek, hogy behatolhatnak az emberi szövetekbe, ahol immunreakciót válthatnak ki.

A mikroműanyag általi szennyezettséget legfőképpen a műanyag szemét elbomlása okozza, ez a világon mindenütt jelen lévő probléma. A tudósok mindenütt találnak mikroműanyagot: a levegőben, a talajban, folyókban és a világ legmélyebb óceánjainak fenekén, palackozott és csapvízben, a tenger gyümölcseiben és a sörben is. Októberben első alkalommal találtak műanyagot emberi székletmintában is, bizonyítva, hogy az emberek is beviszik a szervezetükbe a műanyagot. Az Environmental Science and Technology című szaklapban bemutatott tanulmány 26 korábbi kutatást vett alapul, amelyek a halakban, rákfélékben, cukorban, sóban, sörben, vízben és a városok levegőiben mérték a mikroműanyag részecskék mennyiségét.

Ezt követően a tudósok az amerikai kormány táplálkozási irányvonalai alapján kalkulálták ki, hogy átlagosan mennyi mikrorészecskét fogyaszt egy személy egy évben. Becsléseik szerint a felnőttek évente átlagosan 50 ezer mikrorészecskét, a gyerekek pedig 40 ezer mikrorészecskét nyelnek le.
A legtöbb étel- és italfajtát nem tesztelték, a tanulmány a kalóriabevitel 15 százalékát vizsgálta csupán.

Kieran Cox, Kanadai Victoriai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője szerint hiányosak az ismereteik. Elmondása szerint más ételek, mint a kenyér, a feldolgozott élelmiszerek, húsok, tejtermékek és zöldségek is ugyanennyi műanyagot tartalmazhatnak.

„Nagyon valószínű, hogy hatalmas mennyiségű műanyag van ezekben. Több százezer részecske is lehet” – mondta.

A vízre vonatkozó adatok igen részletesek. Az palackozott víz átlagosan 22-szer több mikroműanyagot tartalmaz, mint a csapvíz. Az, aki kizárólag palackozott vizet iszik, évente akár 130 ezer műanyag részecskét juttathat így a szervezetébe, míg a csapvízből „csupán” 4000 részecskét.

A tudósok egyelőre nem tudják, mi történik a belélegzett mikrorészecskékkel, de a most publikált tanulmány szerint „a legtöbb belélegzett részecske megemésztődik”, nem pedig kiköhögi vagy kitüsszenti az adott személy.


- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version