Ausztrál kutatók: 2050-re valószínűleg véget ér az emberi civilizáció

„Forgatókönyv alapú megközelítés” – írják szerényen annak az új tanulmánynak az alcímében, amelyet az ausztrál Breakthrough – National Centre for Climate Restoration készíttetett. Az elemzés az eddigi legkeményebb üzenetek formájában fogalmazza meg, mi vár az emberiségre az elkövetkező néhány évtizedben, amennyiben a világ vezetői nem kapnak észbe, és kezdenek azonnal bele a megelőző intézkedésekbe, elsősorban a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésébe.

A tanulmány szerzője David Spratt klímakutató, a Breakthrough kutatási igazgatója, valamint Ian Dunlop, aki korábban fosszilis energiahordozókban utazott mint cégvezető, még az Ausztrál Szénszövetség elnöke is volt, ma pedig a köztiszteletben álló kutatói csoport, a Római Klub tagja, amely az elsők között figyelmeztetett az üvegházhatású gázok kibocsátásának veszélyeire.

A két szerző nem kevesebbet állít, mint hogy a túl konzervatív tudományos klímaforgatókönyvek következtében „káoszba fulladt világ” vár az emberiségre, és „az emberi civilizáció 2050-re nagy valószínűséggel véget ér“, mivel a Föld egyszerűen megszűnik számunkra lakható lenni. Mindennek gyökere természetesen az exponenciálisan növekvő kártételekkel járó klímaváltozás, valamint a vele párosuló globális cselekvőképtelenség. Az egyre extrémebb időjárási körülmények olyan káoszt szabadítanak el, amellyel a társadalmak nem bírnak majd el – érvelnek a szerzők a tanulmányban, amelyhez az ausztrál hadsereg korábbi főparancsnoka, Chris Barrie admirális írt előszót.

Háborús szintű mozgósítás kell a klímakatasztrófa elkerüléséhez

Mint írja, a szerzők „feltárják a kendőzetlen valóságot arról a kétségbeejtő helyzetről, amelyben az emberek és a bolygónk vannak, felkavaró képet adva arról a reális lehetőségről, hogy az emberiség úton van a lehető legszörnyűbb módon bekövetkező kihalás felé”. A tanulmány amellett érvel, hogy „a klímaváltozás már középtávú egzisztenciális fenyegetést jelent az emberiségre nézve”, és arra szólít, hogy a politikai döntéshozók vegyék komolyabban a legrosszabb kimenettel számoló forgatókönyveket is, ennek jegyében pedig tervezzék újra a szükséges intézkedéseket.

A jelentés szerint a klímakatasztrófa káros hatásai, így például az élelmiszer- és vízhiány, fokozzák a meglévő társadalmi-politikai instabilitást, és az elkövetkező harminc évben felgyorsítják a zavar és a konfliktusok kialakulását.

Ahhoz, hogy ezekre megfelelően felkészüljön az emberiség, arra lenne szükség, hogy az országok alaposan vizsgálják ki és gondolják újra saját klíma-kockázatkezelésüket, és ennek a folyamatnak nagyban kell különböznie a megszokott gyakorlattól. Ahogy a tanulmány szerzői a Guardianen közölt véleménycikkükben fogalmaznak: a klímaváltozásra való felkészülést háborús alapokra kell helyezni, azaz

„úgy kell mozgósítani a klímavészhelyzetre, mintha háború lenne”.

Ehhez viszont az extrém, példa nélküli kimeneteket kell számba venni ahelyett, hogy a történelmi tapasztalatokon alapuló, középutas forgatókönyvekkel számolnának.

Fokról fokra mindmeghalunk

Mivel eddig még nem történt valóban jelentős globális kezdeményezés az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogására (idén is megdőlt a CO2-rekord), Spratt és Dunlop abból indulnak ki, hogy csak 2030-ban jön el a kibocsátási csúcs. Létező tudományos munkák alapján ebben az esetben a globális hőmérséklet növekedése 2050-ig eléri a 3 Celsius-fokot. A 2016-os párizsi egyezményben 2 Celsius-fokban állapították meg a felmelegedés végső határát, de 91 kutató közreműködésével készült tavalyi jelentésében az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy ha az emberiség el akarja kerülni a katasztrofális következményeket, inkább 1,5 Celsius-fokban kellene maximálni a felmelegedést az iparosodás előtti időkhöz képest. Nyilvánvaló tehát, hogy a 3 fok túl sok lesz.

A túlmelegedés hatására életbe lépne az úgynevezett „üvegház Föld forgatókönyv”, azaz újabb, a forróságot fokozó tényezők fejtenék ki hatásukat, ami a globális hőmérséklet további legalább 1 Celsius-fokos növekedését idézné elő.

A fény visszaverésére képes tengeri jég elolvadna, tovább melegítve az óceánokat, gyorsan növelve a tengerszintet. „Óriási területek tűnnének el a permafrosztból, az amazóniai esőerdő nagyrészt kiszáradna. (…) A Föld légkörében húzódó, időjárást meghatározó futóáramlatok destabilizálódása kihat az ázsiai és nyugat-afrikai monszunok intenzitására és földrajzi eloszlására. Mindez, a Golf-áramlat további lassulásával együtt már az élettel összeegyeztethetetlen feltételeket teremt Európában” – írják a tanulmányban.

Eközben „Észak-Amerika a pusztító időjárási szélsőségektől szenved, bozót- és erdőtüzektől, hőhullámoktól, szárazságtól és árvizektől. Kínában elmaradnak a nyári monszunok, és a nagy ázsiai folyókban is jóval kevesebb víz gyűlik össze, mert a Himalája jégtakarójának egyharmada odaveszett. Az Andokban már a gleccserek 70 százaléka eltűnt, Mexikóban és Közép-Amerikában felére csökken a csapadék mennyisége.”

Eszerint a forgatókönyv szerint 2100-ra a felmelegedés mértéke elérné az 5 Celsius-fokot.

Ahogy a tanulmány rámutat, kutatócsoportok már korábban figyelmeztettek, hogy a 4 Celsius-fokos felmelegedés utáni Föld már nem fér össze egy szervezett globális közösség létezésével, ebben a helyzetben az ökoszisztémák többsége összeomlana. „Még ha csak 2 Celsius-fokos is lenne a felmelegedés, több mint egymilliárd embert kellene áttelepíteni, a pesszimistább forgatókönyvek megvalósulása pedig olyan pusztítással jár, amit modellezni sem tudunk, és az emberi civilizáció nagy valószínűséggel véget ér” – olvasható az elemzésben.

10 éven belül fel kell épülnie a nulla kibocsátású rendszernek

A szerzők szerint a világ jelen pillanatban teljesen felkészületlen nem hogy a helyzet kezelésére, de még a felmérésére is. „A kockázat csökkentése és az emberi civilizáció érdekében” a szerzők azt javasolják, hogy „a 2020-as évtizedben kezdődjön meg a források intenzív és az egész Földre kiterjedő mozgósítása“, hogy létrejöjjön egy nulla kibocsátású ipari rendszer, és lehetségessé váljon a biztonságos klíma visszaállítása. „Aminek a mértéke csak a második világháborús, vészhelyzeti mozgósítással összehasonlítható.”

Barrie admirális a bevezetőben azzal biztat, hogy „az ítéletnapra elmékeztető jövő nem elkerülhetetlen! De azonnali drasztikus intézkedések nélkül a kilátásaink rosszak. Közösen kell cselekednünk. Erős, határozott vezetésre van szükség a kormányokban, a cégeknél és a közösségekben, hogy biztosíthassuk az emberiség fenntartható jövőjét.”