fbpx
3.3 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Európa első footgolf pályáját adták át Lezsákék Lakiteleken

- Advertisement -

Átadták Európa első, kifejezetten footgolfra tervezett, 18 szakaszos pályáját a Bács-Kiskun megyei Lakitelek Népfőiskola Alapítvány területén.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány elnöke az átadó ünnepségen elmondta: a pálya 2013-ban megkezdett tervezésekor a Nimród csillagkép volt a legfontosabb ösztönzés, ugyanis maga a csillagjegy pontjait képezték le a játék végpontjainak. Ennek köszönhetően, akik érintik a játék során a pálya összes végpontját, egyúttal lejárják a híres csillagkép alakzatát is.

Gelencsér Gábor, a Magyar Footgolf Szövetség elnöke kiemelte: a Nimród Szabadidő és Footgolf Park megépülése a nemzetközi footgolf életében fontos mérföldkő, de hazai tekintetben is, mert a junior képzés során a jövőben már nem kell alkalmazkodni az eddig használt golfpályákhoz. Jelezte, a pálya építése során a pozíciók tervezésétől kezdve a terepet is úgy alakították ki, hogy minél élvezhetőbb legyen. A pályahosszok meghatározása során pedig szintén arra törekedtek, hogy a gyermektől kezdve az idősekig mindenki megtalálja benne az örömét – tette hozzá.

A 18 pályaszakaszt egyenként ideálisan 3 és 5 rúgásból kell teljesíteni. A távolságok átlagosan 2000-2500 méter között vannak. A lakiteleki, egy rövidebb, de technikás pálya, amelyen egy 5-ös méretű focilabdát kell minél kevesebb rúgásból a lyukakba juttatni – mondta a szövetségi elnök. Molnár Arnold, a Nimród Footgolf Sportegyesület elnöke, a pálya ötletgazdája elmondta: a Nemzetközi Footgolf Szövetség előírásának megfelelő pálya a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas.

Hasonló cikkünk:  Horváth Krisztofer, a KTE futballistája a hatodik legértékesebb NB I-es játékos a CIES-nél

Az első rangos eseményt a jövő héten játsszák. Lakiteleken zajlik a Magyar Footgolf Szövetség rendezésében az első Match Play Footgolf Kupa, amely egyben kvalifikációs verseny lesz a szeptemberi, angliai Európa-bajnokságra. Mint elhangzott, a labdarúgás és golf egyesítéséből létrejött footgolf egyre nagyobb népszerűségre tesz szert. A tíz évvel ezelőtt Hollandiából indult új sportágba a golf szabályait ültették át, de itt a focilabdát kell lábbal, minél kevesebb érintésből a lyukba juttatni. Az elmúlt években a sportág magyar képviselői sikeresen szerepeltek vb-n és Eb-n is.

A közbeszerzési értesítő szerint a munkákat a szegedi FERROÉP Fővállalkozó és Szerelőipari Zrt. végezte az alábbi címen:

Felújítási, építési munkák: Kőjurta, Kézműves ház, Jurta tábor, Látogatói vizesblokk, Nimród park, Borkatedrális, Lovarda.

A szerződés végleges összértéke: 1 milliárd 373 millió 721 824 forint.

hir.ma / kecsup.hu


- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...