Az Átlátszó újságírója hangsúlyozottan barátként készített interjút Nagy Blankával, aki a felvételi előtt nem akart beszélni gimnáziumi kálváriájáról. Most mások okulására mondja el, hogy – noha sorra nyeri a pereket a kormánypárti sajtó ellen – valójában milyen pokoli hat hónapja volt. Miután ismert lett a káromkodós beszéde miatt, korábbi barátai az iskolában elfordultak tőle.
Korábban nem zavarta őket, hogy tagja volt a fideszes körökben nem túl népszerű Független Diákparlamentnek, járt tüntetésekre. Ehhez egykori osztálytársai semlegesen viszonyultak, nem befolyásolta a barátságukat. Az osztályába járt a legjobb barátnője, jó barátai, de a beszéde után
egyszer csak levegőnek kezdtek nézni. Az egész közösség elfordult tőlem. Beléptem a terembe, nagyon hűvös lett a hangulat, nem szóltak hozzám, mintha skarlát betű lett volna rajtam. Én kezdeményeztem a beszélgetéseket, de ezek bájcsevegésekbe mentek át. Érezhető volt a feszültség. Hangsúlyozom, az addigi legjobb barátaimról is beszélek. Persze ilyenkor mindig kell valami indok. Itt az volt, hogy nagyképű lettem.
A 0. órában sírta ki magát
Elismeri, ő is nehezen dolgozta fel, hogy hirtelen fontos politikai szereplők keresik, elképzelhető, hogy bizonyos dolgokra nem jól reagált, de beképzelt nem lett. Ennek igazolására időt, lehetőséget nem hagytak addigi legjobb barátai se. Szomorúnak tartaná, ha a tanárok, szülők hatására fordultak volna el tőle, ennél többre tartja volt osztálytársait, bár volt olyan tanár is, aki azt mondta, vele nem hajlandó közös tablón szerepelni.
Egy iskolai félév telt el úgy, hogy reggel egy órával korábban kelt, hogy mindezt kisírja magából.
Számomra pokoli volt ez a mintegy 6 hónap.
Felvetődött, hogy inkább magántanuló lesz, mert ahogy beért a gimnáziumba, feltűnt körülötte az idegtépő csend. Úgy teltek a napjai, hogy a túlélésre játszott, a végét várta.
Az iskolán kívül, a városban több pozitív dolog történt vele, mint negatív, bár a kiskunfélegyházi Fidelitas közölt róla egy írást, hogy undorító alak, a város szégyene. Az jobban bántotta, hogy bár előzetesen ráosztották a szalagavatós beszédet, nem mondhatta el.
Slam poetry stílusban adtam volna elő, de nem engedték. Pedig semmi politika vagy káromkodás nem lett volna benne természetesen. De féltek, hogy majd bekiabálnak az emberek.
Három és fél évig kifejezetten szeretett a gimnáziumába járni, a történetét azért mondta el, hogy ha mást támadnak a politikai véleménye miatt, akkor legyen nála felkészültebb. Szerinte az iskoláknak el kellene tüntetniük a világnézeti különbségeket, és meg kellene akadályozniuk a kirekesztést.