fbpx
1.1 C
Kecskemét
2023. december 8., péntek

FRISS HÍREK

Bíróság elé áll a fosztogató

- Advertisement -

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kecskeméti Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytatott egy 23 éves kecskeméti lakossal szemben.

Az eljárás során beszerzett adatok szerint 2019. augusztus 30-án délután a megyeszékhely belvárosában egy férfi rátámadt egy járókelőre. Az ismeretlen hazáig követte az idős asszonyt, majd hirtelen mögé lépett, mikor a nő a kapu zárját próbálta kinyitni. Az elkövető áldozata kezéből kiszakította a szatyrát, majd elmenekült a helyszínről. A nejlon táskában élelmiszer, aprópénz és személyes tárgyak voltak.

A 90 éves sértett koránál és egészségi állapotánál fogva védekezésre képtelen, így esélye sem volt a bűncselekményt meghiúsítani.

A kecskeméti rendőrök néhány órán belül beazonosították, és másnap reggel elfogták Sz. Tibort. A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban bíróság elé állítás javaslatával adták át a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Hasonló cikkünk:  Több mint húsz év után lezáródhat a Halasi úti gyilkossági kísérlet ügye, a késelőre hét évet kért az ügyészség

police.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Tornyokban állnak Mercedes-akkumulátoros ládák egy kecskeméti telephelyen

Szemfüles és egyben aggódó olvasónk értesítette szerkesztőségünket, hogy egy kecskeméti telephelyen rengeteg fa ládát tárolnak, és a feliratból -...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...