fbpx
-0.1 C
Kecskemét
2024. december 22., vasárnap

FRISS HÍREK

Gyenge kísérletet tett a kormányzat, hogy kimagyarázza a nyilvánvalót

- Advertisement -

„Az értékteremtő munka elismeréseként, nem pedig kampánycéllal nyújt a kormány a havibéren felül nettó 54 ezer forintos egyszeri juttatást a közfoglalkoztatottaknak” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Szerinte a pont az önkormányzati választási kampány idejére eső rendkívüli juttatást „a jelentős gazdasági növekedés” mellett az tette lehetővé, hogy kirúgtak egy csomó közfoglalkoztatottat, így a maradéknak most jut egy kis extra.

És bár az államtitkár nem győzte hangsúlyozni, hogy ennek mennyire nincs köze az éppen zajló önkormányzati választási kampányhoz, azt azért megjegyezte, hogy az összeget szeptember 20-ig minden közfoglalkoztatotthoz eljuttatják, nekik nincs külön teendőjük. Majd újra hevesen visszautasította, hogy ezzel szavazatokat próbálnának vásárolni. „A támogatással elismerjük a társadalom számára hasznos munkájukat azoknak, akik még a közfoglalkoztatásban dolgoznak. Emellett az érintettek álláskeresését is támogatni szeretnénk az összeggel” – mondta.

Hasonló cikkünk:  Galléros pólót keresel? Mutatunk egy lehetőséget!

Az egyszeri, foglalkoztatást ösztönző támogatásra azok jogosultak, akik idén január 1. és július 31. között legalább kilencven napig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak, és jogviszonyuk augusztus 1-jén is megvolt.

via 444.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...