Október 24-én, csütörtökön 9 órakor lesz az új közgyűlés alakuló ülése. Ennek első napirendi pontjaként egy tájékoztatóval kezdődik a munka a választás eredményéről. Ezt követően adják át a megbízóleveleket.
A második pontban Szemereyné Pataki Klaudia polgármester leteszi az esküjét. Őt követik a képviselők.
Miután mindenki letette az esküt, a polgármester vázolja a programját. Majd ezután megállapítják az illetményét és a költségtérítését. Ennek részleteiről jelenleg semmi nem olvasható a városháza honlapján. Amikor 2014-ben polgármesterként beiktatták, akkor bruttó 747.900 forintban állapították meg az illetményét. Ezen változtattak 2017 januárjától, mivel a jogszabály úgy módosult, hogy a megyei jogú városok polgármestereinek fizetése megegyezhet az államtitkári illetménnyel. Akkor tehát havi 250.000 forinttal emelte meg a polgármesteri illetményt a közgyűlés, bruttó 997.200 forintra ( ehhez képest nőttek az alpolgármesteri illetmények is ). Ezzel emelkedett a költségtérítési keret is 149.580 forintra. Német és angol középfokú nyelvvizsgák miatt mindehhez jött még havi 46.380 forint.
Az alakuló ülésen megválasztják az alpolgármestereket is, akik szintén esküt tesznek, majd az ő illetményüket is megállapítják. Mivel nem tudni, kik lesznek ezek a tisztségviselők, ezért a leköszönő alpolgármesterek illetményeit most nem soroljuk fel.
A csütörtöki közgyűlés végén megszavazzák a bizottsági elnököket, alelnököket, tagokat. Ezzel együtt döntenek a tanácsnokokról is. Befejezésül azok a bizottsági tagok tesznek esküt, akik nem tagjai a közgyűlésnek.