A gyanú szerint egy prostituált és társa rabolt ki egy férfit a 44-es főút mentén. A kecskeméti rendőrök mindkettejüket őrizetbe vették.
Egy 43 éves férfi tett bejelentést a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. október 25-én délben, mert állítása szerint egy főút mellett kirabolták.
A sértett a nyomozóknak elmondta, hogy a 44-es út mentén egy prostituálttal létesített szexuális kapcsolatot anyagi ellenszolgáltatás fejében, ám a helyszínen rövid idővel később személyautóval megjelent egy férfi is, aki a nőnek már kifizetett 4.000 forinton felül további 10.000 forintot követelt tőle. Szavainak egy, a kezében tartott fejszenyéllel adott nyomatékot, így a sértett át is adta a kért összeget, az elkövetők pedig sietve eltávoztak.
A rendőrök rövid időn belül elfogták a rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatal nőt és társát, egy 29 éves férfit. A velük szemben indult eljárás során az is kiderült, hogy az autón, amellyel közlekedtek, nem volt rendszám, így a férfit – aki az autót vezette – egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével is gyanúsítják. A nyomozók mindkettejüket őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Az ügyészség indítványa alapján a bíróság a férfi letartóztatását elrendelte, társát pedig bűnügyi felügyelet alá helyezték.
A nyomozó hatóság az eljárás során vizsgálja további, a prostitúcióval kapcsolatosan felmerült bűncselekmények elkövetésének gyanúját is.