fbpx

FRISS HÍREK

Debrecenben kapott ki a KTE Kosárlabda Klub

- Advertisement -

Az új irányító, Setfan Moody a találkozó elején egyedül tartotta a lépést a Kecskeméttel, egymaga dobta az első három debreceni kosarat. Aztán Borisov és Tóth Ádám is belelendült, de nem annyira, hogy a DEAC meg tudott volna lépni néhány ponttal, a vendégek Derasimovic és Wittmann pontjaival tapadtak a hazaiakra. Ez azonban még csak a bemelegítés volt!

Hétpontos rohammal kezdte a hajdúsági együttes a második negyedet, naná, hogy rögtön időt kért a KTE edzője! Nem segített a sok jó tanács, a debreceniek a negyed derekára tíz pont fölé tornázták az előnyt, elsősorban Borisov és Manigat jó támadójátékának köszönhetően, de védekezésben is imponáló teljesítményt nyújtottak a debreceniek a mérkőzés ezen szakaszában. Az újabb időkérés sem segített a Kecskemétnek, a DEAC tovább robogott, és a szünetig 18 pontos előnyt kovácsolt.

A szünet és néhány akció után már 20 pontos hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Kovács Adrián vezetőedző azt is megengedhette magának, hogy a két pontgyárost, Tóth Ádámot és Borisovot pihentesse. Helyettük védekezésben Omenaka, támadásban Manigat vitte a prímet, miközben Moody jól mozgatott mindenkit. A kevés kosarat hozó harmadik negyedben sem tudott közelebb jönni a vendégcsapat, így a várt izgalmak elmaradtak a végére. Húszpontos előnyt ugyanis még a DEAC serdülő B-je sem adott volna el egy negyed alatt.

Hasonló cikkünk:  Rekordot döntött a futók létszáma Szentkirályon (galériával)

A Kecskemét még „pedálozott” a végén, de ez csak arra volt elég, hogy szépítsen a helyzetén. A tetemes előny birtokában a kiengedtek a debreceniek, de így is simán nyerték a csatát.

DEAC-Kecskemét 73-57 (18-16, 27-11, 13-10, 15-20)
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, 1000 néző.
Vezette: Földházi T., Minár L., Balog Gy. (Dernei G.)
DEAC: Moody 7/3,Polyák 3/3,Borisov 21/12, Harrison -,Tóth Á. 19. Cserék: Gáspár, Manigat 9/3, Omenaka 4, Bognár 6, Armwood 1.
KTE: Wittmann 15/6,Thomas 9/9,Djeraszimovics 19, Djuraszovics 2, Karahodzsics 6. Cserék: Révész 3, Kucsera -, Lewis 3/3, Vukcevic -.

 

Szöveg és kép: Civishir.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...