fbpx
2.2 C
Kecskemét
2023. december 1., péntek

FRISS HÍREK

Gyakorlatilag létszámstopot rendeltek el az egészségügyben

- Advertisement -

Múlt hét pénteken levelet küldött a fenntartó a kórházigazgatóknak, amelyben arról értesítette őket, hogy az egészségügyben gyakorlatilag létszámstop lépett életbe, írja a Népszava.

A levélben az áll, hogy november hatodika után visszavonásig csak megbízási szerződést köthetnek, új jogviszonyt nem lehet létesíteni, azaz nem vehetnek fel se orvosokat, se nővéreket.

A kórházigazgatók először azt hitték, a levél nem is valódi, mivel az elektronikus postai bélyegző szerint az utasítást pénteken a hivatali munkaidő után egy perccel küldték ki, és a levélben egy olyan „négyezres besorolású” kormányhatározatra hivatkozva rendelték el a létszámstopot, ami nem jelent meg hivatalos jogforrásokban.

Később kiderült, hogy a létszámstopot elrendelő kormányhatározat nem nyilvános.

A Magyar Kórházszövetség hétfőn a létszámstopra magyarázatot kérő levelet írt a kórházfenntartónak, az államtitkárságnak, a miniszternek és a Miniszterelnökségnek is.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kecskeméti középiskolák a TOP 100-ban

A HVG idén is kiadta a legjobb 100 magyarországi középiskola listáját. Három kecskeméti is belefért a TOP 100-ba.  Az összeállítás...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...