Múlt hét pénteken levelet küldött a fenntartó a kórházigazgatóknak, amelyben arról értesítette őket, hogy az egészségügyben gyakorlatilag létszámstop lépett életbe, írja a Népszava.
A levélben az áll, hogy november hatodika után visszavonásig csak megbízási szerződést köthetnek, új jogviszonyt nem lehet létesíteni, azaz nem vehetnek fel se orvosokat, se nővéreket.
A kórházigazgatók először azt hitték, a levél nem is valódi, mivel az elektronikus postai bélyegző szerint az utasítást pénteken a hivatali munkaidő után egy perccel küldték ki, és a levélben egy olyan „négyezres besorolású” kormányhatározatra hivatkozva rendelték el a létszámstopot, ami nem jelent meg hivatalos jogforrásokban.
Később kiderült, hogy a létszámstopot elrendelő kormányhatározat nem nyilvános.
A Magyar Kórházszövetség hétfőn a létszámstopra magyarázatot kérő levelet írt a kórházfenntartónak, az államtitkárságnak, a miniszternek és a Miniszterelnökségnek is.