„Az önkormányzat finanszírozása nélkül a sport, a kultúra, ifjúságpolitika, idősügy, közbiztonság, oktatás, egyházak, fogyatékkal élők támogatására létrejött szervezetek céljaikat nem képesek megvalósítani.” A városvezetés ezzel a világos, szikár ténnyel indokolta meg a 2019-es városi költségvetésben azt, hogy miért van szükség a Városi Támogatási Program (VTP) folytatására.
Szemereyné Pataki Klaudia polgármester előterjesztőként már nem említi a korábban sokszor dicsért VTP pozitív hozadékét a 2020. évi költségvetési tervezetben, amit december 12-én tárgyal a közgyűlés. Egy tollvonással a Városi Támogatási Programot beolvasztanák abba a Választókerületi Támogatási Programba, amelynek részleteit most nem, csak 2020 februárjában tárgyalnák meg.
A 2011-ben induló VTP-ét azzal indították útjára, hogy „a civil szféra a társadalom minden területét átfogja” és „fontos tartópillére demokráciánknak, az egyes közösségek érdekérvényesítésének.” És a VTP előtt működő támogatási rendszer aránytalanságot és ellentmondást hordozott magában. A VTP sem volt bár tökéletes, aminek a civilek hangot is adtak: főként azt szerették volna elérni, hogy jobban váljon el egymástól az intézményi és a tisztán civil pályáztatás, illetve elsődleges javaslattételi joggal rendelkezhessenek.
Senki sem tudja, hogy pontosan miről is szavaznak
A képviselőknek úgy kell dönteniük csütörtökön, hogy
nem készült az előirányzat felhasználására vonatkozó részletes eljárásrend.
Az érintettek – sem az egyéni kerülettel bíró képviselők, sem a kecskeméti egyesületek – nem tudják, hogy például azok az egyesületek, amelyek nem kötődnek tevékenységükben egyetlen választókerülethez sem, esélyük van-e részt venni az új programban. És arról sem esik egyetlen szó sem, hogy ki(k), hogyan és milyen elvek mentén osztanák szét a pénzt a jövő évtől. Maga a polgármester vagy a szakbizottságok, esetleg a 14 egyéni választókerületi képviselő fejére felülről ültetett tanács?
A kecskeméti civileket „elfelejtették” bevonni
Megkerestünk több kecskeméti civil egyesületi vezetőt, hogy mit gondolnak a VTP megszüntetésének a tervéről. Véleményük van, de kérték anonimitásukat.
Néhány éve alakult civil egyesület vezetője így reagált a hírre:
„Sajnálattal olvastam, hogy az eddig jól működő Városi Támogatási Program a jelenlegi formájában megszűnik. Egy olyan programot kívánnak megszüntetni, amely a városban aktívan működő civil szervezetek számára már ismert, jól bejáratott, olajozottan működik. Az elszámolása egyszerű, a kiosztása igazságos. A civil szervezetek többségének munkája nem függ össze a választókerületével, így értelmetlen tartjuk a választókerületi kerethez való csatolását ennek a támogatásnak. Kérjük, hogy tájékoztassák a civil szervezeteket a továbbiakról!”
Több évtized óta aktív civil, egykor volt a városi civil kerekasztal elnöke pedig ezt mondta:
„Sok éve öröm, hogy létezik egy Városi Támogatási Alap, amely – ugyan egyre több ellentmondással eredeti céljaihoz képest, de – mégis komoly lehetőséget adott a civil szervezeteknek is, hogy éves programjaikhoz ilyen módon is, közösségi anyagi támogatást kapjanak. Érthetetlen módon, fájdalommal látjuk, halljuk, hogy korábban toleráns értelmiséginek hitt/tudott városi tisztségviselők mára szinte pártkatonák módjára, hogyan ideologizálják az ilyen folyamatokat? Amikor más téren is az integráció, értelmes viták helyett a legkisebb közéleti homokozók totális elfoglalása is zajlik – sokszor akár törvényeket önkényesen értelmező, de minimum nem erkölcsös -, legkevésbé sem elegáns módon.”
Egy civil szervezeti vezető így fogalmazta meg kritikáját:
„A Városi Támogatási Program átalakításának lehetnek nagyon pozitív eredményei. Sajnos az elképzelések széles körű egyeztetésre nem kerültek, pedig a működtetés módja egy forráskezelés legfontosabb része, ezért ennek utólagos megalkotása – az érintettek kihagyásával – bizonyára nem célja az Önkormányzatnak. A jelenleg ismert előterjesztésben az új szándék a forrást területi, választókerületi lehatárolással biztosítaná, összevonva a már létező képviselői kerettel. A széttördelt forrás esetén minden témakör minden kerületben pályázható, vagy csak ott, ahol azt a mindenkori önkormányzati képviselő jónak látná? Mennyivel lenne demokratikusabb a mai elbírálási szisztémánál, ha ezt sok-sok kis „tanácsadó testület” venné kézbe? Egyszóval hasznosabb lenne az összevonásról a döntést elhalasztani, problémákat áttekinteni és megfelelő megoldásokat találni, együtt a közösségekkel, akiket nem véletlenül neveznek „kedvezményezetteknek”.
A keretösszeget is csökkentenék
2019-ben a civileknek adható Városi Támogatás Programra 110 millió Ft-ot különítettek el. Ettől teljesen független támogatási forma volt az ún. választókerületi keret, amely az adott választókerületre, például a Belvárossal összefüggő feladatokra volt elkölthető. Ennek az összegét 2019-ben 84 millió Ft-ban állapították meg.
A Kecskeméti Lapok a civileket segítő program megszűntetését két „jól” irányzott mondattal rendezte le: „Jövőre 174 millió forint lesz az úgynevezett városrészi keret, amely több, mint korábban volt. Az összeg felhasználásáról a tervek szerint februárban önálló rendelet készül majd.” A közpénzből működő, ám nem titkoltan kormánypárti kánonokat pengető lap azt azonban már nem említi, hogy a két alap összevonása tavalyhoz képest mínusz 20 millió Ft csökkentést jelent.
Ha visszatekerünk az időben, akkor ez a negatív különbség még nagyobbra rúg. 2011-ben a Városi Támogatási Program 154 millió Ft (!) volt (2019-ben 110 millió), nem is beszélve a 2018-as évről, amikor a választókerületi keret meghaladta a 120 millió Ft-ot. 2020-tól tehát nemcsak a civilekre, hanem az egyéni választókerületekre szánt forrásokat is megvágná a hatalom.
Valami megváltozott 2019 őszét követően
A választókerületi keretről a Fidesz-KDNP képviselői kényelmesen és önmagukban dönthettek az összes egyéni választókerületben 2019-ig. Az őszi önkormányzati választásokat követően a 14 egyéni választókerületből hatot a Szövetség a Hírös Városért Egyesület és nyolcat a Fidesz-KDNP nyert el. A politikai tér 2010 óta most először módosult. A Fidesz helyi hatalma valamelyest ellenőrzés alá került, amennyire egy kézzel vezérelt centralizált államban ez lehetséges. A kormánypárt, hogy mérsékelje politikai veszteségét, igyekszik szűkre szabni az ellenzéki egyéni választókerületek mozgásterét.
Joggal merül fel a kérdés, hogy mi köze ehhez a civileknek?
A civilek oldaláról nézve ennek a hatalmi politikai játszmának messze el kellene kerülnie az öntevékeny társadalmi egyesületeket. A Városi Támogatási Program megszüntetése és beolvasztása egy átláthatatlan és kidolgozatlan programba nem segíti elő a civil társadalom építkezését, akik – elvileg – a demokrácia tartópilléreinek megerősítését is jelentik.