Nem túlzás, nem ámítás, nem zsurnalizmus, hogy idén még nem láttam olyan, egyszerre vicces, talányos és fordulatos filmet, mint Berényi Matykó alkotását, aminek az a címe, hogy A gonosz és büdös S. bácsi rátolat a Subarumra, és amiben 1 perc 22 másodperc alatt több a feszültség – filmes szakkifejezéssel suspense – és a drámai fordulat, mint sok játékfilmben.
A mű aránylag hosszú és megtévesztően békés expozícióval indul: a főszereplő megérkezik a háza elé, ahol már ott parkol egy másik kocsi, beáll elé a szabad helyre, majd kiszáll az autójából. Mire mindez lezajlik, már a filmidő felénél járunk és ha nem egy posztban olvasnánk az egészről, joggal hihetnénk, hogy itt már nem fog ennél érdekesebb dolog történni.
Pedig természetesen történik. Az első drámai fordulópont az, amikor a főszereplő 0:50 táján egyszer csak visszaül a kocsijába. Ami ezután nagyjából 1:10-ig történik, az egyfelől észbontó, másfelől végképp elaltatja a nézőt atekintben, hogy EZEK után itt még számíthat-e bármilyen csavarra. És hősünk ekkor, ha finoman is, de még egyszer bepróbálkozik!
Lenyűgöző mű, ami egyben összművészeti alkotás is. Mert bár pusztán a mozgóképes rész is lazán megáll a maga lábán, az azt követő, „nem először baszakodik velünk az öreg: ez a fél centis ráállás a mániája” kezdetű szöveges leírással együtt alkotnak teljes egészet.
Mit mondjak, nem lesz könnyű dolga a megújuló magyar állami filmfinanszírozó szervezetnek, ha meg akarja indokolni, hogy miért nem Berényi Matykó művészetét támogatják. Ha tényleg készül film a pozsonyi csatáról, én őt látnám szívesen a rendezői székben – írja Szily László a 444.hu-n.
