10.6 C
Kecskemét
2025. május 16., péntek

FRISS HÍREK

Már 74 ember fagyott halálra

- Advertisement -

Január 5-ig hetvennégyen fagytak meg az országban. December közepe óta duplájára emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma, addig 37-en hűltek ki végzetesen.

A legtöbben fűtetlen lakásukban hűltek ki, illetve már a kórházba szállításuk közben, beszállításuk után sem tudtak rajtuk segíteni. A Magyar Szociális Fórum szerint

a korábbinál többen fagytak meg a szabadban.

Ezt többek között annak tulajdonítják, hogy megteltek a hajléktalanszállók. Csak „pénzes helyek” maradtak, de azokat a rászorulók nem tudják megfizetni.

Az aluljárókból történt kitiltásuk után sokan a főváros körüli erdőkben sátraznak, mások hálózsákban, pokrócba burkolózva, vagy egyszerűen ruhában igyekeznek átvészelni a fagyos éjszakákat. Az emberjogi szervezet szerint egy családnak nyoma veszett, miután kiebrudalták egy évek óta üresen álló hivatali épületből.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kecskemét tetején: felmentünk a negyven éve működő víztoronyba, amely 3 ezer köbméter vizet tárol – videóval, galériával

Kecskemét második legmagasabb építménye a Nagytemplom után a 65 méteres Ipoly utcai víztorony. 1982-ben kezdték el építeni az akkor...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...