fbpx
14.1 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Az államtitkár nem tartotta fontosnak tisztázni, hogy milyen protokoll szerint végzik a koronateszteket, és miért nem kaptak rögtön ilyet a vírusos beteget ellátó egészségügyi dolgozók

- Advertisement -

Az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán államtitkár megismételte a délutáni híreket. Beszélt a koronavírus első magyar áldozatáról, miszerint sajnálatos módon életét vesztette egy 75 éves férfi, akit koronavírus-fertőzés gyanújával és tüdőgyulladással szállítottak a Dél-Pesti Centrumkórházba. Kovács elmondta, hogy az egészségügyben dolgozók az emberi életért küzdenek, és hogy egyre több országban lépnek át az egyéni megbetegedésekből csoportossá. Szó esett arról, hogy Pintér Sándor belügyminiszter tesztelik, miután kezet fogott a megbetegedett marokkói miniszterrel. A teszteredményről hétfőn tájékoztatják a közvéleményt.

Majd jöttek az újságírók kérdései

A 444.hu újságírója azt kérdezte, hogy egységes-e a protokoll, azaz ugyanazok a szabályok vonatkoznak-e Pintér Sándorra, mint azokra az egészségügyi dolgozókra, akik vélhetően koronavírusos beteggel érintkeztek.

https://streamable.com/12qfq

A válasz a következő volt: „a 444-nek és néhány társának nem kell okosabbnak lennie, mint a járványügyi szakembereknél”, és higgyék el, hogy a járványügyi szakemberek tudják mit kell tenni, és a leghatározottabban szeretné cáfolni, hogy bármely egészségügyi dolgozó esetében vagy bármely eset esetében ne tartanák be ezeket az eljárásokat.

Arra a kérdésre, hogy tisztázná-e az államtitkár, hogy akkor mik is ezek az eljárások, Kovács közölte, hogy ezt nem kell tisztázni. Majd ismét jött a kioktató válasz: „Sokkal több kárt okoznak, higgyék el, azzal hogy okosabban próbálnak lenni, és szenzációt akarnak keresni minden egyes eset mögött.” – mondta az államtitkár, aki a megismételt kérdésre sem válaszolt.

Az ATV újságírója is a koronavírus tesztelésével kapcsolatban tette fel a kérdését. Történt ugyanis, hogy szerdán elhunyt a Szent László kórházban egy közel 100 éves nő, tüdőgyulladásban, és hogy ő rajta elvégezték-e a tesztet. Kovács Zoltán azt válaszolta: minden olyan esetben, ahol felvetődik a koronavírus-gyanúja elvégzik a tesztet. Ezt már mi tesszük hozzá: a konkrét kérdésre sem igennel, sem nemmel nem válaszolt az államtitkár, ami egy ilyen kritikus helyzetben érthetetlen.

A HÍRTV kérdésére a sajtótájékoztató végén Kovács annyit mondott, hogy nemzetközileg és magyar eljárásoknak megfelelően végzik a teszteket. Az államtitkár ezt nem részletezte, és arról sem beszélt, hogy milyen eszközöket terveznek bevetni a tömeges tesztelés érdekében.

Hasonló cikkünk:  Kövér László megúszta, nem neki kell aláírnia Svédország NATO-csatlakozását

A Népszava arról kérdezett, hogy figyelembe veszik-e a Magyar Orvosi Kamara elnökségének 11 pontos javaslatait, melynek része a lakhelyelhagyás korlátozása. Kovács Zoltán erre azt felelte, hogy ha valaki nyílt levelek alapján tájékozódik, akkor megvan az a gyanú, hogy politikát akar csinálni. A MOK elnökének politikai kötődésére tekintettel a javaslatokat az operatív törzs és a kormány már megvizsgálta. Az államtitkár a felvetésre itt sem nem válaszolt se igennel, se nemmel.

Lakatos Tibor, az operatív törzs vezetője az államtitkárral szemben több mindenről is beszélt: még nincs gócpont, az esetek többsége Budapesten van

A Magyar Hang újságírója a Jahn Ferenc kórházban lévő koronavírusos betegről kérdezett. A Jahn Ferenc kórházban volt egy koronavírusos beteg, majd néhány nap elteltével az intenzív osztályon mutatták ki nála a koronavírust, ezután az intézmény csepeli telephelyére szállították át. Emiatt érintett lehet több egészségügyi dolgozó is. Lakatos megerősítette az esetet, és elmondta, hogy ezek azok egészségügyi dolgozók, akik igazolt koronavírusos beteggel érintkeztek, karanténba kerültek. Általában a saját munkahelyükön jelölik ki számukra a karantént.

Lakatos elmondta, az új megbetegedettek között van olyan aki korábban Olaszországban járt, olyan is, aki Ausztriában járt vagy egy megbetegedett személy kontaktja. Folyik a kontaktuskutatás.

Az új megbetegedésekkel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy az esetek száma jelentősen megnőtt, de még nincs gócpont. Az esetek zöme Budapesthez kötődik. Az új betegek állapota kielégítő. 

Folyamatosan ellenőrzik a határokon belépőket, eddig 907 magyar állampolgárt helyeztek házi karanténba. Két főt szállítottak a határokról megfigyelésre.

Figyelmeztetett arra is, hogy a karantén elhagyása bűncselekmény. Akik karanténban vannak bekerülnek a rendőrségi rendszerbe, és a helyi rendőri erők ellenőrzik a karanténban lévőket. Azt is elmondta, hogy volt olyan hatósági házi karanténra rendelt ember, akit egy vendéglátó helyen értek el a rendőrök, ezért intézkedniük kellett.

A Budapest lezárásával kapcsolatban álhírt terjesztő személy ellen közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás, két évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

———————————————–

FIGYELEM!!! Mit tegyek, ha a tüneteket észlelem magamon? KATT IDE!

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Elstartolt a kecskeméti kampány, mutatjuk, kik jelentették be eddig a polgármesterjelöltjüket

Minden bizonnyal még többen lesznek a kecskeméti polgármesterjelöltek, de nyilvánosan eddig a Fidesz-KDNP, a Mi Hazánk és a Szövetség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...