Drága lesz idén a gyümölcs

0
Lekvár lesz belőle vagy pálinka? (Fotó: Commons.wikimedia.org)
Hirdetés

A tavalyi gyenge termés után idén minden gyümölcsfajnak jó vagy kifejezetten jó volt a virágzása, de tavasszal páratlanul sok fagykár érte a hazai gyümölcsültetvényeket, ezért hamar oda lett a jó termés reménye – mondta a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

Apáti szerint hozzávetőlegesen 500 ezer tonna lehet az idén a hazai gyümölcstermés, miközben egy átlagos évben 800–900 ezer tonna, a legjobb években pedig 1,1–1,2 millió tonna is megterem. A kajszi, az őszi és a cseresznye legfeljebb harmada teremhet az idén a szokásosnak. A körte és szilvatermés a felére eshet.

Magyarországon több mint 15 ezer hektár gyümölcsültetvényben okozott kárt a tavaszi fagy, különösen a kajszi és őszibarack volt érintett. Több ezer hektáron 70-100 százalék közötti virágkár következett be, ami azt jelenti, hogy sok gyümölcstermesztő termés és így jövedelem nélkül marad egész évben. Bevételük nem lesz, csak kiadásuk, mivel az ültetvényt egész évben így is gondozni kell.

Európában sem jobb a helyzet

Hirdetés

Franciaországban a túlságosan enyhe tél okozott bajt, így több fajta nem kapta meg a szükséges hideghatást. Így ez torz vagy elhalt rügyeket, illetve kedvezőtlen, vontatott virágzást eredményezett.

Az idei olasz termést az egész Észak-Olaszországot sújtó fagyhullámok károsították, Emilia-Romagnában 90 százalékra teszik a kiesést a tavalyi évhez viszonyítva. Viszont februárban és március elején hosszú ideig volt az átlagosnál melegebb, ami megint csak nem tett jót a kajszitermésnek. A teljes idei kajszitermést 136 ezer tonnára becsülik Olaszországban, ami 56 százalékkal kevesebb lesz a tavalyi 307 ezer tonnánál.

Spanyolországban összességében 508 ezer tonnára becsülik az idei nektarintermést, 20 százalékkal kevesebbre, mint az előző évi volt. Ráadásul további kiesést várnak, mert a Covid-19 miatt nincs elég kézimunkaerő a szürethez, nem tudják betakarítani a teljes termést. Noha Spanyolország nem vezetett be szigorú korlátozásokat, úgy becsülik, hogy a munkaerő 40 százaléka kiesik, mert nem engedik be a munkavállalókat az unió területére Marokkóból, Ukrajnából és Fehéroroszországból, akik eddig leszedték a spanyol barackot – írja a Magyar Mezőgazdaság.
500 Ft1000 Ft3000 Ft