◊ Miért tört ki a Nagy Háború 1914-ben, ami az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlását okozta? ◊ A háború számos döntés összjátéka volt. ◊ Az 1910-es éveket egy bővített világháborús történetnek is hívhatnánk.
A trianoni békeszerződésről és következményeiről szóló ismereteink többnyire kimerülnek a politikai események pontos vagy pontatlan ismeretében, az érzelmi viszonyulásunkat pedig szinte kizárólag a politika által irányított emlékezetpolitika határozza meg. Vannak, akik Trianon kapcsán a sérelmeket sorolják és szüntelen traumaként olvassák a 20. századi magyar történelem eseményeit, és vannak akik apatikusan, belenyugvó érdeklődéssel állnak a száz évvel ezelőtt történtekhez.
Trianonról az első zavart a megértésben az kelti, hogy összekeverednek az okok és a felelősök kérdése, illetve érzelmileg ilyen távlatból is képes heves érzelmeket kiváltani. Még, akit idegesít a „trianonozás”, az is bevonódik a Trianonról szóló közös nemzeti emlékezet alakításába, ugyanis 2020-ban Trianonhoz olyan jelentések (és mítoszok) kötődnek, amik nem voltak jelen 1920. június 4-én, amikor a magyar békedelegáció aláírta az első világháborút lezáró békeszerződést.
De ne szaladjunk előre az időben, hogy 100 év után Trianonhoz milyen plusz jelentések társulnak kulturálisan és főként politikailag. Három rövidebb, de remélhetőleg más és más megközelítésű nézőpontot felvillantó írást közlünk a következő napokban Trianonról, itt a kecsup.hu-n. Fontosnak tartjuk, hogy olvasóink a magyar történelem e sokat vitatott epizódjáról, máig ható következményeiről összefüggésekben olvashassanak.
Az első részben a Nagy Háború (1914-1918) kitörésének okairól, a második részben az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásáról és következményeiről, a harmadik részben Trianon emlékezetéről lesz szó.
A Nagy Háború okai
Az 1914-ben kirobbant Nagy Háború okairól könyvtárakat megtöltő mennyiségű könyv született. Annak csalódást fogunk okozni, aki valamilyen végső választ vár arra a kérdésre: mi, vagy ki okozta a 20. század „őskatasztrófájának” kitörését. Pontokba szedjük a megértést nehezítő tényezőket.
Az első világháborút megelőzően az európai monarchiák a nép megkérdezése nélkül indítottak háborúkat, és a konfliktusok elintézésének bevett módja volt a fegyveres összecsapás. A dinasztiák 1920-ig mindig olyan békét kötöttek, ha az területvesztéssel is járt, hogy a hatalmi egyensúly ne boruljon fel a kontinensen az „európai koncert” intézményében. (Erről bővebben lásd Bibó István kiváló írását, az „Az európai egyensúlyról és békéről”.)
A háború mivel évekre elhúzódott – annak ellenére, hogy Vilmos német császár 1914 nyarán „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!” ígérettel küldte fiait a frontra – és a háború totálissá vált, egyre több emberben vetette fel a kérdést: ki a felelős, ki a bűnös ezért? Az erőszak és a hátország szenvedése azt a háborút, aminek a kitörését 1914-ben még ünnepelték, hamar „bűnössé” nyilvánították és felelőst kerestek. Hol a balkáni nemzeteket, hol a németeket, hol a franciákat, hol pedig Tisza Istvánt grófot.
Egy világméretűvé váló háború kirobbanásához azonban be kell látni, hogy nem elég egy-egy ország közötti ellentét, mint például amilyen fennállt az Osztrák-Magyar Monarchia és Szerbia között, vagy a több évszázad óta tartó francia – német érdekellentét által.
Hogy miért tört ki a háború éppen 1914-ben, arra olyan összefüggő választ adnak egyes történészek (Romsics Ignác, Ormos Mária, John Keegan, Niall Ferguson stb.), hogy:
a 20. század elejére átrendeződött az európai hatalmi egyensúly. Felértékelődött az angol–német kereskedelmi verseny. Míg Anglia az évszázados európai egyensúlyt kívánta fenntartani (biztosítva az Osztrák-Magyar Monarchiát), addig olyan hódító államok, mint Németország, Oroszország és Olaszország új területek megszerzését tűzte célul Európában és azon kívül. Franciaország ekkor Európán belül meggyengült. E törekvések összessége és összefonódása vezetett ahhoz, hogy több helyi atrocitásból, világméretű katasztrófa váljon.
