Szánkódomb helyett útfejlesztés, WIFI és sok munka – Fülöpjakab polgármesterével beszélgettünk

- Advertisement -

Bodor Sándorral, Fülöpjakab polgármesterével beszélgettünk, aki 2019 őszétől vezeti a Homokhátságon fekvő települést. Volt már önkormányzati képviselő, és a 2018-as országgyűlési választásokon is indult. Ekkor úgy gondolta, hogy ha új halastavat létesít, akkor a kiásott földből szánkózó dombokat emelhet. Az így kialakított pálya pedig alkalmas lesz olyan speciális nemzetközi versenyekre is, mint a kerékpáros horgászat és a korcsolyás szánkózó biatlon. Mióta polgármester azóta a realitások talaján való maradás elsőbbséget élvez. El is kezdett dolgozni, amire mi is kíváncsiak voltunk.

kecsUP: Nem ismeretlen az önkormányzati szerep. 2006-tól 2010-ig volt már képviselő Fülöpjakabon. 2018-ban pedig országgyűlési képviselőként indult. A programjában akkor új halastavak szerepeltek, és a kiásott földből szánkódombokat emelt volna. A 2019-es polgármester-jelölti elképzelésben már reálisabb pontok szerepelnek, mint útfejlesztés, ingyenes WiFi és Székelykapu. Megválasztása óta mi történt Fülöpjakabon?

Bodor Sándor: 2018-hoz képest változtak a dolgok. Az országgyűlési választásokon bármit meg lehetett ígérnem, előre látva a megszerezhető csekély szavazatszámot, nem sok tétje volt. A 2019-es önkormányzati választások egy település irányításáról szóltak, ahol nem a légből kapott elképzelések éreztek prioritást, hanem a realitások talaján való maradás, ugyanis minden ígéretnek az alapja a pénz. Az új halastavak megépítése és az onnan kitermelt földből való szánkódomb megépítéséhez is forrásra van szükség. S ha jobban megnézzük, – mivel Fülöpjakabon több a homok, mint az agyag – egy halastó megvalósítása kicsit körülményesebb, mint egy szikesebb részen.

A Kunszállás és Fülöpjakab közötti kerékpárút már korábban elkészült, bár sokat romlott az állapota. Van további kerékpárutas elképzelésünk, első lépésben az, hogy Kunszállással közösen Verebig építsünk bringautat, Bugac felé egy kerékpározható mezőgazdasági út a terv, így végül Kiskunmajsáig meglenne a közvetlen kerékpáros összeköttetés.

kecsUP: Mindenhez pénz kell. Van elég?

BS: Nincs. A pályázatokat figyeljük és keressük ebben a partnereket. Lezsák Sándor országgyűlési képviselő úr és csapata mindenben segítségünkre van, de ezt a többi település is elmondhatja magáról. Legutóbb a Magyar Falu Program keretében pályáztunk és nyertünk forrást orvosi rendelő felújítására, amit ősszel kezdünk el. De be van adva egy pályázatunk bölcsőde építésre is.

kecsUP: WiFi a központban? 

BS: Jó úton haladunk. Pályáztunk a „WiFi4EU” uniós projekt keretében az ingyenesen használható WiFi hálózat kiépítésére. Még várunk az eredményre.

1990. októberében önálló községgé vált Fülöpjakab / Fotó: kecsup.hu

kecsUP: Bankautomata kiépítése is szerepelt a választási programban. Nincs a településen ATM?

BS: Nincs, de elkezdődtek a tárgyalások erről.

kecsUP: Székelykapu lesz?

BS: Kapu biztosan lesz. De törekszünk széles körű kapcsolatokra, ezért nem csak Székelykapuban gondolkodom, hanem Wales-iben és Vikingben is. Ez utóbbi persze csak tréfa.

kecsUP: Ki Füle Jakab, aki tud a korok között lépkedni?

BS: Egy kitalált személy, s az ő történetei alapján mutatnánk be a településünk történetét. Jakab az 1700-as évek elején volt 16 éves, vagyis onnan indulna Fülöpjakab sztorija. Akkor még a puszta pusztább volt a pusztánál, de már dúlt a szabadságharc, kurucok, labancok, rácok portyáztak. Hősünk egy boszorkány segítségével ugrálni tud az időben, ezért a történetfolyama napjainkig tarthat. Pályázatokat írunk majd ki, bárki kreálhat egy sztorit Füle Jakabról, csak legyen benne valami, ami szerves része a helyi történelmünknek. Egyébként falunk területén találtak a régészek kunokra utaló leleteket, Jakab kun kapitánynak valószínűsíthetően itt volt a szálláshelye.

A kunok 1239-1279 között települtek le itt / Fotó: kecsup.hu

kecsUP: Hogyan látja az önkormányzatok mai helyzetét? Hogyan érintette a települést a gépjárműadó elvétele?

BS: Rosszul, mint minden más települést. 1990-ben vált önállóvá Fülöpjakab. 24 évig Csáki Béla vezette a települést, és ezen idő alatt a falura a megtakarítás volt jellemző. Szégyenletes módon ehhez most hozzá kell nyúlnunk az elvonások következtében. 6 millió forint nagyságú ez a kiesés 2020-ban, amit fejlesztésekre, fenntartásra tudtunk volna fordítani. A teljes éves költségvetésünk 180 millió forint körüli. Most a tartalékhoz kell hozzányúlnunk, hogy az elvonásokat valamelyest kompenzálni tudjuk.

kecsUP: Mi a következő lépés?

BS: Lezsák urat idézném: „egy településen nem problémák vannak, hanem feladatok, s a feladatokat meg kell oldani.” A problémákat ugyanis el lehet odázni. Az önkormányzatokat feladat centrikussá kell tenni, és ekkor a helyi lakosok bevonásával közösen meg tudjuk oldani az előttünk álló dolgokat. Létrehoztunk egy településfejlesztési számlát, ahova támogatásokat várunk, s az ide befolyó összegből tudjuk foltozgatni a lyukakat a büdzsénk viseltes ruháján.

kecsUP: Egyik friss bejegyzésében írta, hogy – idézem – a „szmötyit” ne az udvarba pumpálják, mert igencsak fertőzésveszélyes. Milyen a településen a szennyvízhálózat?

BS: Ez egy komoly hiányosság sok-sok település életében. Nagyon sok pénz kellene, hogy a szennyvíztisztítótelep, illetve hozzá a hálózat kiépítésre kerüljön. Ez egy ciklusokon átívelő feladat lesz, de van remény, mert tudomásom szerint a szennyvízkezelés ügye kiemeltebb helyen szerepel a következő EU-s büdzsében. A „szmötyipumpálás” véleményem szerint nem helyi sajátosság, hanem országos probléma.

kecsUP: Több biofarm is működik Fülöpjakabon. Mit jelent ez a helyiek számára?

BS: Büszkeséget. Két nagyobb vegyszermentes gazdaság működik a településen – az egyik bio gyógygomba, míg a másik biozöldség termesztéssel foglalkozik -, de vannak kisebbek is. Sajnos azonban a számuk megfogyatkozott. Az elmúlt évek alatt sokan „kiöregedtek” és nincs, akik tovább vigyék a munkát.

Befektetés a vidék jövőjébe - Fülöpjakab

kecsUP: Újdonsült polgármesterként mennyire nehéz feladat egy település irányítása?

BS: Abszolút nem nehéz, bár ez nem teljesen igaz. Szerencsém volt, hogy egy remek csapatot örököltem, akik mindenben a segítségemre vannak. Megvan az összhang, s mikor időnként bedobok egy új ötletet, ők elmondják, hogy az miért rossz, illetve, ha jó, akkor viszont maximális támogatást élvezek. Meglátásom szerint egy polgármesternek minimális szinten polihisztornak kell lennie, mindenhez kell, hogy konyítson egy kicsit. Mindenhez is.

kecsUP: Utolsó kérdésként visszanyúlunk a 2018-as országgyűlési programjához. Ott az volt az egyik terv, hogy a „kerékpárutakat köti össze a településekkel”. Hogy állnak?

BS: Természetesen ez továbbra is cél. Nem ismerek olyan polgármestert, aki ebben ne lett volna, vagy ne lenne partner. Bringázni jó! Legalábbis ezt olvastam valahol…

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version