Átadták a 30 milliárdos lakiteleki népnemzeti élményközpontot

0
fotó: 444.hu
Hirdetés

Lezárult a 30 milliárd forintos állami támogatásból felépített lakiteleki Hungarikum Liget átadása, így a Fidesz mellett rendszeresen kampányoló Kiss-Rigó László vezette szeged-csanádi püspökség lett annak tulajdonosa.

A Lakiteleki Népfőiskola 26 hektáros területén felépített népnemzeti wellnessközpont jogainak átadását Lezsák Sándor országgyűlési alelnök, a népfőiskola egykori kitalálója így kommentálta a Vasárnap.hu-nak adott interjúban:

Úgy gondoltam, ha az egyház ezer éven át jó tulajdonos volt, akkor a következő ezerben is az lesz, ezért megkapta a létesítmény tulajdonjogát.

Bár adományozásnak hangzik, valójában a csillagösvénnyel, sőt lovas polgárőrséggel is kiegészített komplexum az alapítók korábbi kifizetetlen adóssága miatt került a Szeged-Csanádi Egyházmegye birtokába. A hvg.hu tavaly megírta, hogy két 2018. decemberi kormányhatározatban – amely akkor összesen közel másfél milliárd forintot rendelt Lakitelekre – már látszott, hogy ki lesz az ingatlan tulajdonosa. A komplexumnak akkor még a népfőiskola volt a vagyonkezelője, de a húsz évre szóló joga lejárt.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök prédikál a Szent László ünnepe alkalmából tartott szentmisén a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen 2020. június 28-án. Fotó: Komka Péter /MTI

A döntés nyomán Kiss-Rigó püspök lesz az országban állami forrásokból épített vagy felújított ingatlanok egyik legnagyobb tulajdonosa. A 30 milliárdos lakiteleki komplexum mellett egyházmegyéje portfóliójához tartozik a többi között a 13-14 milliárd forintból felhúzott szegedi stadion, amelyet az egyház háttér miatt Szent Gellért Fórumra kereszteltek, és saját kápolnával is felszereltek. A kormány 2016-ban adta át a Szeged-Csanádi Egyházmegye fennhatósága alá tartozó alapítványnak a 17 milliárd forintos értékűre becsült zánkai gyerekvárost és a fonyódligeti tábort, majd a költségvetésből további 15 milliárd forintot is átutalt a táboroztatás finanszírozására. Az egyházmegye az idén tavasszal további százmilliókat kapott, hogy egy egészségügyi központ építését készítése elő a főváros II. kerületében.

Hirdetés

A lakiteleki központtal egy Magyarországon eddig sehol sem létező épületegyveleg került a püspökség kezébe. A Hungarikum Ligetben van turult mintázó lovarda, Nimród csillagképet formázó footgolf pálya, strand, zöldséges üvegház, borkatedrális, hotel és kemping is.

A kormány kiemelt beruházásként legutóbb a termálfürdő bővítését támogatta. A kupolás barlangmedencés fürdő épületét a háromezer négyzetméteres termálparkban építették fel. Ezen kívül 2018-ban megkezdték a Nemzeti Művelődési Intézet új, 3600 négyzetméteres székházának építkezését is.