Az emberek, bár néha nehezen értjük meg egymást, abban a hitben élünk, hogy csakis mi tudunk beszélni. És a nyelv csak ránk, az emberi fajra korlátozódik.
Mese lenne az, hogy a fák is tudnak beszélni? Vagy e sorok írója előtt a Fangorn-erdőben élő entek (akik már akkor éltek, amikor még „Gyűrű se volt, se gyötrelem; S Ő már erdőt járt rég idelenn”) elevenednek meg a Gyűrűk Ura trilógiából?
Nem lenne érdekes tudni mégis azt, hogy a fák ki tudják-e fejezni magukat? Valóban nem érzékeljük a fákat? Illatanyag mint a kifejezés eszköze? Nekünk, embereknek sem ismeretlen ez, különben miért használnánk dezodort vagy parfümöt? De testünk szaga is hat már emberek tudatára.
A fák is rendelkeznek egy titkos illatnyelvvel
Peter Wohlleben A fák titkos élete című lebilincselő könyvében, amit ha elolvasunk más szemmel fogunk nézni az erdőre, elmeséli azt a már négy évtizede ismert tényt, amire elsőnek az afrikai szavannákon lett figyelmes néhány kutató.
A zsiráfok megrágják az ernyőakáciákat, ami persze a növényeknek egyáltalán nem tetszik. Hogy megszabaduljanak a nagy testű növényevőktől, néhány perc alatt méreganyagot raktároznak el leveleikben. A zsiráfok is tudják ezt, és nyomban odébbállnak. De nem a legközelebbihez, hanem a néhány száz méternyire levőhöz. Ennek oka megdöbbentő. A megdézsmált akácia figyelmeztető gázt (etilént) bocsát ki, akivel a közvetlen környezetében lévő fajtársainak üzen, hogy veszély közeleg. Ezt követően az összes előre figyelmeztetett egyed, hogy felkészüljön, szintén méreganyagokat halmoz fel a leveleiben. A zsiráfok ismerik ezt a játékot, ezért olyan távolságra mennek, ahol gyanútlan fákat találnak.
Ugyanezt megfigyelték a bükk, a lucfenyő vagy a tölgy esetében is. Ha például a gyökerek kerülnek veszélyeztetett helyzetbe, az információ szétterjed az egész fában, és a leveleken keresztül előidézheti illatanyagok kibocsátását; akár adott célra előállított illatét is. Tudniillik minden faj nyála sajátos és azonosítható. Hogy miért teszi ezt a fa? Egy példán keresztül azért, mert a szilfák és az erdeifenyők kisdarazsakhoz fordulnak segítségért, amik felfalják a levélevő hernyókat, vagyis a fák külső segítséget kérnek az állatvilágtól.
Az efféle védekezéshez természetesen idő kell. Ezért van a korai jelzésnek döntő szerepe az összjátékban.
A tölgy például keserű és mérgező cserzőanyagot továbbít a kéregbe, amivel a rágcsáló rovaroktól védi magát, hogy megváltoztassa a levélsaláta ízét. A fűzfa szalicilt termel védekezésképpen, ami méreg a rovaroknak. Nálunk, embereknél azonban nem: a fűzfakéregből készült főzet épp ellenkezőleg, mérsékelheti a fejfájást és a lázat, és az aszpirin előfutárának hat.
A fák kapcsolatban vannak egymással. Üzeneteiket a gyökérzeten keresztül is elküldik egymásnak, amely az összes példányt behálózza, és az időjárástól függetlenül működik.
Hogyan? Nemcsak vegyi úton, hanem elektromosan is terjesztik, méghozzá (amit meg is mérték) másodpercenkénti egy centiméteres sebességgel. Kétségkívül ez nagyon lassú, de képesek mégis a híreket továbbítani.
” … egyébként egy entet nagyon nehéz rajtakapni, amikor mozog, s amikor nem mozog, akkor éppen úgy néz ki, mint egy fa.” – írta J. R. R. Tolkien egy olvasójának arról, hogy milyenek is az entek, aki minden bizonnyal elgondolkodhatott azon, vajon hogyan mozognak/kommunikálnak a fák egymással.
Az erdőnek nevezett életközösségben nemcsak a fák kommunikálnak, de a cserjék és a füvek is, sőt talán valamennyi növényfaj. Ezzel szemben egy telepített fás helyen, elveszett ez a kommunikációs tulajdonsága a fáknak, hogy a föld felett és a föld alatt információkat közöljenek egymással. Mondhatni, süketnémák, így pedig könnyen válhatnak rovarok és betegségek prédájává.
E kis írás, ami nem mese, azt is üzeni nekünk, embereknek, hogy mennyire kellene védeni természetes erdeinket.
