A Kecskeméten és környékén (többek között a Csalánosi erdőben) forgatott „Katalinka 16” című rövidfilm is bekerült a Rising Sun Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába.
A november 6-8. között zajló megmérettetés nem az első verseny a márciusban befejezett kisfilm történetében, ezt megelőzően már 4 díjat kapott a new york-i Two Roads International Festival zsűrijétől (többek között a Legjobb Nemzetközi Film és a Legjobb Operatőri Munka díját, valamin az ún. Best New Medium Film díjat), illetve 2-2 két díjat nyert a dél-amerikai Öt Kontinens Nemzetközi Filmfesztiválon (Legjobb Dráma, Legjobb Fiatal Színésznő), az indiai Tagore Nemzetközi Filmfesztiválon (Legjobb Kísérleti Film, Kiemelkedő Teljesítményért Díj) és a IV. Ceglédi Filmfesztiválon (Magyar Hollywood Tanács Különdíja, Kisjátékfilm Kategória 3. Díja), de számtalan más fesztivál versenyprogramjába is bekerült, amelyek egy része az év hátralévő részében és a jövő év első felében lesz majd.
A Katalinka 16 egy kamaszlány várakozását tárja elénk közvetlenül a 16. születésnapja előtt. A főszereplő lényegében a hangjával van jelen, hiszen mobiltelefonját használja arra, hogy rögzítse maga körül a világot, és ő nem éppen egy szelfizős tinilány. A lencse másik oldalán van. Ezekből a felvételekből áll össze a rövidfilm. Így a néző vele éli át a pillanatokat, és már-már pont úgy várja Kata szülinapját, mint maga a főszereplő (Farkas Bianka „alakítja”). De vajon megtörténik-e a csoda a nagy napon, amit 16-on innen úgy hisz, hogy megtörténik.
A filmet készítő Aurorafilm Kecskemét Filmműhely vezetőjével, Farkas András Attilával (aki egy személyben az író és a rendező is) beszélgettünk a film sikereiről és a független filmkészítés nehézségeiről.
KecsUP: Gratulálunk a számtalan elismeréshez, különösen ezek sokszínűségéhez. Hogyan lehetséges, hogy ennyiféle kategóriában – kisjátékfilmként, kísérleti filmként, drámaként – is „eladható” a filmetek?
Farkas András Attila: Nagyon köszönjük. Számtalan filmfesztivál van a világban és igen különböző kategóriákban nevezhetőek az egyes filmek. Mi igyekszünk olyan fesztiválokra eljuttatni a filmet és ott olyan kategóriákban benevezni, ahol a kiírás alapján esélyt érzünk arra, hogy jó eredményt érjen el, mert a díjazás egyben azt is jelenti, hogy így az adott fesztiválon nemcsak a néhány zsűritag nézi meg a filmet, hanem ténylegesen közönség elé is kerülhet majd, mert nyilván ezért készült: hogy minél többen megnézzék. A vírushelyzettel összefüggésben a fesztiválok jelentős része online üzemmódra kapcsolt, és sok fesztiválon csak nominált és/vagy díjnyertes filmek kerülnek bemutatásra, egyes fesztiválokon élőben, de még több fesztiválnál csak interneten történő „levetítés” révén. Ezen a japán fesztiválon például nemcsak a zsűri, hanem -reményeink szerint szép számú- közönség is nézi majd a filmünket. Ezúttal a legjobb narratív rövidfilm díjáért vagyunk versenyben, ami már a film 11. díja lehetne. De ki számolja (nevet)? Visszatérve a kérdésre: tekintettel arra, hogy a film készítése során nem csak a hagyományos filmnyelvi eszközökkel éltünk, így egyes fesztiválokra kísérleti filmként és egyes innovatív technikákat díjazó kategóriákban is nevezni tudjuk.
KecsUP: Ott lesztek a díjátadón?
Farkas András Attila: Nagyon szeretnénk, de nem. És nemcsak a vírushelyzet miatt, hanem a független filmkészítés egyetlen nagy nehézsége miatt, amit most nem árulok el (nevet). Csak akkor fogjuk tudni a következő filmtervünket megvalósítani, ha sokat spórolunk azokon az utakon, ahová a filmünk eljut, de mi magunk nem. Ördögi kör. Nagyon hálásak vagyunk viszont azoknak a támogató cégeknek és vállalkozásoknak, aki beszálltak a „Katalinka 16” készítésébe, az ő logójukat mostanában szerte a világon vetítik a film stáblistáján. És hát rövidesen újra támogatókat fogunk keresni a következő forgatáshoz, csak mondom (nevet).
Néhány fotót is kaptunk az alkotó csapattól a forgatásról. Az első képen leghátul az ablak előtt Farkas András Attila, elöl a bal szélen Farkas Bianka főszereplő.
Ez pedig a film plakátja:
De vajon mi „Katalinka 16” üzenete a nézőknek? Drajkó-Sárosi Kinga írónő ezt írta a filmbemutató után:
„Katalinka 16
Rendkívüli érzékenységgel, szokatlan kamerakezeléssel, látszólag idilli történetével, hangsúlyosan banális, vidám dialógusaival a Katalinka 16 erős feszültséget teremt. A főszereplő kreatív, cserfes, okos és vidám kamasz. Állandó társa, nem csupán eszköze a telefonja: nem chatelésre vagy a közösségi oldalakon való végtelen jelenlétre használja, mint kortársai. A készülék segítségével kis filmecskéket készít, amiket a szemünk előtt az egyes felvételek kimerevedő záróképe választ el egymástól. (Filmek a filmben – akár az „álom az álomban”). Katalinka felvételei mégis egyetlen történetté olvadnak össze: tizenhatodik születésnapja megünneplése a központi téma, ám az ünnepi készülődés csak ürügy; valójában a kislány és a család vélt története, sorsa rejtőzködik a mélyben…
Direkt és burkolt utalások alkotják a film szimbólumrendszerét, mindvégig sejtünk valamit, de nem jutunk közelebb a megoldáshoz (a fikció játszik is velünk, többször lehet „na, majd most”-élményünk). Egyre növekvő izgalommal várjuk mi is az ünneplést, azt a bizonyos tortát. A meglepetést. Hátha… Csakhogy a mi meglepetésünk előbb érkezik a tortánál: hirtelen értelmet nyer, „összeáll” minden – előzőleg gondosan elhelyezett – utalás.
Elképzelhetetlen és kitalálhatatlan pontján a történetnek megértjük az addig dúdolt dallamot, a gyerekdalt, a filmes utalásokat (Katalinka üdítő mértékű tájékozottsága, műveltsége is egy téma körül koncentrálódik); az idegenekkel szembeni távolságtartást; a főszereplő nagyon is szomorú magányosságát (az állatokat emberi intelligenciával ruházza fel); az apa alig észrevehető, de kétségtelenül jelenlévő gondterheltségének okát; a szomszéd néni csupaszív-gyöngédségét; de még a tárgyak szimbolikáját is. Itt igazolódik be az alkalmazott filmes eszközök (a kamerakezelés, a vágás, az amatőrnek álcázott kisfilmek a filmben) szükségessége, és tárul fel ezek jelentése. A címadás sem véletlen. A „Katalinka” beszélőnév (olyan irodalmi név, ami a viselőjét jellemzi)…
A Katalinka 16 történetének végén kitágul a kép: nem csupán a főszereplő kamaszlány életébe láttunk bele, ő maga is szimbólum. Képviseli hangtalan sorstársait. Még nem felnőtt, de bizonyos szempontból már nem gyermek. Lelki ereje csodálatra méltó. Megtanult együtt élni valamivel, amitől nem szabadulhat. Örökké emlékezni fog rá. Mi pedig csupán találgathatunk… Vagy tudjuk, mi történt? Tudjuk vajon azt, hogy mi dolgunk utólag azzal a jelenséggel, amire a film felhívja a figyelmünket? Megértettük az üzenetét? Képesek leszünk kívülállókként a szomszéd Marika néni szintjén elfogadni/segíteni/szeretni? Remélem…”
A film ajánlója:
