Balás Barbara 35 hetes terhes volt, amikor a koronavírus tipikus tüneteit kezdte produkálni. December 13-ra várta harmadik gyermekét, de a vírus miatt november 11-én az orvosok a császármetszés mellett döntöttek. Az anya tüdőgyulladása ugyanis két életet veszélyeztetett. A szülés után a 30 éves nő állapota viszont olyan gyorsan romlott, hogy lélegeztetőgépre került. Voltak napok, amikor az orvosok minimális esélyt adtak annak, hogy felépüljön, egy hét után mégis sikerült felébreszteni. Egy fontos és viszonylag kockázatos döntésnek köszönhetően pedig gyorsan kezdett gyógyulni – számolt be a Telex.
„Az még megvan, hogy bemegyek a kórházba, várok a váróban, és csinálnak egy gyorstesztet. A következő kép, hogy a műtőben fekszem a császármetszés előtt” – innentől pedig Balás Barbarának gyakorlatilag minden kiesett. Összesen 21 napot volt kórházban, ebből nyolcat lélegeztetőgépen, idő előtt meg kellett császározni, és voltak olyan periódusok, amikor az orvosok minimális esélyt adtak annak, hogy túlélje és felépüljön.
A 30 éves kecskeméti nő a harmadik gyerekét várta, és 35 hetes terhes volt, amikor a koronavírus tipikus tüneteit kezdte produkálni, „lázas, nagyon fáradt és levert volt”. Azt mondja, biztos volt benne, hogy megfertőződött, hiszen addigra már tudták, hogy édesapja és az ő felesége is pozitív lett, később pedig a nagymamája és férje, Dávid is megbetegedett. Miközben folyamatosan konzultáltak a nőgyógyásszal és a háziorvossal, otthon pulzoximéterrel mérték Barbara pulzusát és véroxigénszintjét. „Láttuk, hogy a véroxigénszintem napról napra csökken. 98-100-ról indultam, aztán 97-et mutatott, és minden nappal rosszabb lett ez az érték”, meséli. November 9-én, hétfőn aztán újra beszéltek a háziorvossal, aki azonnal beküldte a nőt a kórházba. Innentől Barbara állapota rohamosan romlott. Annyira gyorsan, hogy két nap múlva, november 11-én az orvosok úgy döntöttek, megcsászározzák a nőt.
A szíve alatt hordott baba sorsa egyértelműen a kismama állapotától függött. Az édesanya vírus okozta tüdőgyulladása és annak következményei két életet veszélyeztetett
– nyilatkozta a Telexnek Fülep Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály vezető főorvosa.
A magzat érettségét figyelembe véve ezért egy tüdőgyógyász, a szülész-nőgyógyász, újszülött orvos és intenzív terápiás orvosból álló team úgy döntött, hogy külön-külön, célzott kezeléssel mindkettőjüknek nagyobb esélye van a gyógyulásra.
„Amikor beszéltem az orvossal, azt mondta, hogy felmerült már, hogy császár legyen, mert ez az állapot a babára és az anyára is veszélyes, mivel Barbarának nem lehet olyan kezelést adni, amit kellene. Kívülről az furcsa volt, hogy nagyon gyorsan döntöttek a császár mellett, ami már egyértelműen jelzi, hogy valami nem oké”
– mondja Barbara férje.
A császármetszés után a nő valamivel jobban lett, „de hajnalban komoly szaturáció esés történt, ezért a Covid-intenzívről jöttek ápolók, hogy helyrehozzák”, meséli a férj. Ez sikerült is, az egyik aneszteziológus orvos mégis ragaszkodott ahhoz, hogy Barbara az intenzív osztályra kerüljön, ahol folyamatos megfigyelés alatt tarthatták. „Ez az orvos azt mondta, semmilyen szinten nem tartja normálisnak, hogy egy kismama szaturációja – akár csak egy kis ideig is – 80 legyen, ezért pár óráig megfigyelne mielőtt másik osztályra helyeznének át”, mondja Barbara.
Megfordul veled a világ
Miközben a házaspár koraszülött kislánya a Covid-gyermekintenzíven légzéstámogatást kapott, Barbarát november 14-én lélegeztetőgépre kellett tenni. „Hajnali 2 óra 10 perc, még írt, hogy ‘elaltatnak’. Válaszoltam, de arra már nem jött reakció. Onnantól nem is aludtam, amíg reggel el nem értem valakit a kórházban, de csak az ápolókkal tudtam beszélni, ők viszont azt mondták ‘nem mondhatnak semmit’. Kértem, hogy mondjanak már valamit, mégiscsak elaltatták a feleségemet, aggódjak, ne aggódjak? Azt válaszolták, hogy ‘nem mondhatnak semmit, de jól van’. Szóval itt már az emberi dolgok nagyon kijöttek”, mondja Dávid.
Ezután nyolc kemény nap következett, „borzalmas bizonytalansággal”.
„Ilyenkor az emberrel minden megfordul. Voltak olyan sorok közötti mondatok, aminél érezted, hogy az, ami történik, nem jó”
– teszi hozzá a férj.
Barbara azt meséli, az altatás alatt végig pörgött a fejében egy kórházas film, de az nagyon más volt, mint a valóság. „Bennem az zakatolt, hogy mi van a kisbabámmal, él-e, jól van-e? Hol van Dávid? Mikor jön? Mikor mehetek haza? Mert én úgy éreztem, hogy jól vagyok, és nincs semmi bajom, mégis itt tartanak, és le vagyok kötözve csak azért, mert valami nem tetszett, és nem kapok semmilyen információt”.
Azt egyébként az orvosok is mondták Dávidnak, hogy feleségét nagyon nehéz volt szedálni, mert nyugtalan; „ki akarta tépni a magából a branült, át akart fordulni hasról a hátára”. Utólag említtették azt is, hogy a terhesség miatt Barbara anyagcseréje nagyon gyors volt, ezért egyre komolyabb kezelést kellett alkalmazni nála.
„Nekem az a világot jelentette”
Barbara férje egyébként minden reggel azzal indított, hogy a felhőbe feltöltött leleteket két orvos rokonával átbeszélte, majd ezekről az értékekről kérdezte felesége kezelőorvosait. „Kérték is, hogy ne nézegessem a leleteket, mert ez nem így működik, ők mindent egyben néznek, de nagyon türelmesek voltak velem”. Dávid ezekből a dokumentumokból is következtetett arra, hogy az altatás 3-4. napján felesége értékei javulni kezdtek. November 21-én, szombat este végül Barbarát levették a lélegeztetőgépről, de azt mondja sokáig egyáltalán nem volt tiszta a tudata.
A házaspár szerint az orvosok is látták, hogy Barbara „nehezen jön vissza, letargikus állapotban van”, ezért fontos és valamennyire kockázatos döntést hoztak.
A mély altatás, nyugtatás, erős kábító- fájdalomcsillapító utóhatása lehetett az édesanya letargikus állapota, de ez a kritikus állapotú betegek esetében a gyakori poszttraumás stresszállapotnak is betudható
– magyarázta Fülep Zoltán vezető főorvos. Ugyanakkor, teszi hozzá, amikor a beteg állapota is megengedi fontos a lelki támogatás biztosítása, és a pozitív hozzáállás közvetítése is. Ez ugyanis együttesen támogatja a betegek felépülését.
Jelen esetben fontosnak éreztük, hogy a kismama meg tudjon győződni arról is, hogy gyermeke egészséges, biztonságban van, megérinthesse őt, érezze közelségét, meglegyen a kontaktus kettejük között, kialakulhasson az elengedhetetlen lelki kapocs anya és gyermeke között
– fogalmazott az orvos.
A nő csecsemőjét ezért vasárnap reggel átvitték a Covid-intenzív osztályra, Barbarához. Bár az újszülöttön addigra több PCR tesztet is végeztek, melyek mind negatív eredményt mutattak, az édesanya szerint „ez egy iszonyatosan nehéz döntés lehetett az orvosoknak is, hiszen tudták, hogy van benne kockázat, de neki az ott a világot jelentette”, mondja az édesanya.
„Akkor még nem voltam egészen tiszta, még bennem volt ez az összeesküvés-elmélet, hogy engem akaratomon ellenére tartanak ott. Néztem a picit, mozdulatlanul aludt, és azon gondolkodtam, hogy át akarnak verni és nem is igazi. Kicsit direkt fel is piszkáltam, hogy lássam, hogy mozog, és amikor megmozdult meg hangot adott, akkor szakadt át bennem valami”.
Bár a nő izomzata a folyamatos fekvés miatt annyira leépült, hogy kezdetben a telefonja biztonsági kódját sem tudta beütni, innentől gyorsan javult az állapota, és tisztult a tudata. A kezelés alatt kapott durva szerek miatt retrográd amnéziája van, és sokáig a hallucinációi keveredtek a valósággal. Azt mondja, az is csak akkor kezdett benne igazán tudatosulni, hogy életveszélyben volt, amikor a Covid-intenzívről az intenzív osztályra került át. Azt pedig, hogy mekkora bravúr, hogy túlélte talán az is mutatja, hogy az orvosok és nővérek megtapsolták, amikor kitolták a Covid-intenzív osztályról.
Közben Barbara férjének a kórház vezetése engedélyezte, hogy láthassa újszülött kislányát, így november 23-án bemehetett Lédához, másnap pedig feleségét is meglátogathatta az intenzív osztályon. „Miután felfogtam, hogy ez tényleg Dávid, csak sírtunk. Nagyon sokat sírtunk”, mondja Barbara.
Amikor már a napszakok sem számítanak
Az édesanyának kezdetben tejapasztót adtak, hogy ne induljon el a tejtermelése, az azonban az altatás és gépi lélegeztetés ellenére is megindult. Már az intenzív osztályon feküdt, amikor a kórház Újszülött és Koraszülött (PIC) Részleg vezető főorvosának, Kelemen Editnek szóltak, hogy küldjön valakit, aki segít az édesanyának, de a főorvos maga ment be Barbarához.
A doktornőnek viszonylag sok tejet sikerült fejnie, és felajánlotta, ha szeretnék, próbáljak meg szoptatni, hiszen gyógyszert akkor már nem kaptam
– mondja az édesanya.
A főorvos ajánlotta fel azt is, hogy a szülészeten Barbara egy külön szobát kapjon, hogy legyen ideje összeszokni csecsemőjével, és beindítani a szoptatást. Ez egyébként annyira jól sikerült, hogy Lédát ma kizárólag anyatejjel táplálja.
A nőt és kislányát végül november 30-án engedték haza, de a házaspár azt mondja még dolgozik bennük az elmúlt egy hónap. „Ezek után már a gond sem gond”, mondja Barbara. „Az a családi kép, a három gyerek és minden, amit közösen megálmodtunk, egy hajszálon függött”, teszi hozzá Dávid. A férfi szerint egyébként kifejezetten vigyáztak, odafigyeltek a maszk használatára, és a folyamatos fertőtlenítésre, „de ez egy orosz rulett”, véli.
„Azt mondták, hogy a kismamákkal nem történhet semmi. Barbi 30 éves, nincs semmilyen alapbetegsége, mégis majdnem ott maradt”
– mondja.
Az osztályvezető főorvos szerint ezért is fontos hangsúlyozni, hogy a vírusfertőzés bárkit elérhet, fiatalt, egészségest, idős beteget egyaránt. Az, hogy Barbara esete mennyire számít egyedinek, nem tudott válaszolni. Az viszont tény, hogy a legtöbb kórháznak a koronavírus-fertőzött kismamák ellátására is fel kellett készülnie.
Ebben „az esetben egy több szakterület együttműködését, közös gondolkodását igénylő feladat megoldásáról volt szó, ami természetesen a hétköznapi teendőink része. Máskor is megtesszük”, mondta. Ők akkor is teszik a dolgukat, ha azt több rétegű védőfelszerelés nehezíti,
„ha nem a megszokott helyen kialakított ellátóhelyiségben kell dolgozni, és akkor is ha a napszakok már nem számítanak”
– tette hozzá a főorvos.
