A szegedi és a pécsi egyetem több kara sem támogatja a modellváltást, a SOTE igen

0
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épülete / Fotó: 24.hu
Az egykori József Attila Tudományegyetem karai, azaz:

– Állam- és Jogtudományi Kar,
– Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar,
– Gazdaságtudományi Kar,
– Természettudományi és Informatikai Kar

kari tanácsi ülésein egyaránt úgy határoztak, hogy nem támogatják a Szegedi Tudományegyetem alapítványi egyetemmé alakulását, írja a szeged.hu.
A Juhász Gyula Pedagógusképző Karon most ért véget az online tanácsülés, ahol szintén elutasították a modellváltást. Néhány nappal ezelőtt ellenvéleménnyel élt Döbör András, a JGYPK dékánja, aki azt mondta, hogy ellentmondást érez a gazdasági racionalizáció és az egység megőrzése között.

Erőltetett menetben magánosítaná a felsőoktatást a Fidesz-KDNP

A Fidesz-kormány a magyar állam által fenntartott egyetemek magánosításába fogott minden érdemi egyeztetés nélkül egy olyan időszakban, amikor a COVID-19 járvány miatt mozgásképtelenné vált az ország.
A kormány az egyetemek kiszervezéséről, amit modellváltásként kommunikálnak még január végéig döntést vár az érintett pécsi, szegedi, debreceni egyetemek és a Semmelweis Egyetem választott döntéshozó testületeitől, a szenátusoktól, hogy hajlandóak-e a fenntartóváltásra. Ezeken az egyetemeken számos kecskeméti diák tanul, közülük is különösen népszerű Szeged.
Orbán Viktor és Palkovics László
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nem sokkal korábban még azt mondta, hogy a modellváltás nem érinti a vidéki nagyobb egyetemeket, január elején a kormány mégis nekiállt a tudományegyetemek magánalapítványba történő kiszervezésének. A minisztérium sokat időt nem adott az érintetteknek, ugyanis az erről szóló törvényjavaslatot február 9-én már az Országgyűlés elé terjesztené.
Január 19-én történt, hogy a Telex megírta, állítólag Palkovics László személyesen mondta meg Rovó Lászlónak és a többi rektornak, hogy pontosan hogyan is lesz a modellváltás.
Több hírportál is beszámolt arról korábban, hogy Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, a Fidesz alelnöke és Nemesi Pál vállalkozó, aki Botka László ellen indult Szegeden a 2019-es önkormányzati választásokon (a Fidesz támogatásával) is tagja lehet a modellváltás után a Szegedi Tudományegyetemet (SZTE) irányító kuratóriumnak – írja a szegeder.hu.

Debrecen és az orvosi igen, a pécsi hallgatók és az alkalmazottak nem támogatják a modellváltást, de ez lehet mit sem számít

Debreceni Egyetem után a Semmelweis Egyetem Szenátusa csütörtökön elfogadott határozatával támogatta az egyetem modellváltását – közölte az intézmény a honlapján.
Január 25-én másodszor is plénumot tartottak az alapítványi modellbe való átszervezésről a Pécsi Tudományegyetem hallgatói és alkalmazottai. A Free PTE Facebook-oldalon megjelent állásfoglalás szerint a plénum a keretfeltételektől függetlenül úgy döntött, elutasítja a modellváltást. Ezzel összhangban a pécsi egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara is elutasította a modellváltást. Mindez mit sem számít, mert a Pécsi Tudományegyetem szenátusának Miseta Attila rektor arra tesz javaslatot pénteken, hogy támogassa a fenntartóváltást – derült ki a hvg.hu-hoz eljutott előterjesztésből.

Szegeden ma dönt a Szenátus,

amit élőben követhetnek a hallgatók és a tanárok. A Szegedi Tudományegyetem önszerveződő polgárainak csoportosulása, a Veritas Virtus Libertas számolt be arról, hogy 800 hallgató és 500 dolgozó regisztrált a mai szenátusi ülésre.
Az egykori JATE valamennyi kara leszavazta a modellváltást / Fotó: VLL facebook
A modellváltást elutasító egyetemi polgárok tiltakozásul festettek 10 méteres vásznat, kikötöttek 200 méter szalagot, szerveztek 450 fős plénumot, kikérték 1700 ember véleményét, írtak 2500 levelet az oktatóiknak. Küldtek nyílt- és magánleveleket, mozgósítottak facebookon és Coospacen. Ezt írják:
„Nem olyan rég október 23-án, az 56’-os forradalom “születésnapján” és az SZFE “búcsúztatóján” 10 ezer ember hallgatta a Zeneakadémisták Egmont-nyitányát. Katartikus gyász volt, ha létezik ilyen, és fene se gondolta volna, hogy ilyen hamar, ilyen gyorsan, ilyen sunyítva újra… de itt még nem tart az SZTE, s néhány óra dönthet mindenről! A legnagyobb bizalommal vagyunk a Szenátorok felé.”