fbpx
4.5 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Szentekről készül a legújabb rajzfilm a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban

- Advertisement -

Idén készülhet el a magyar szentekről szóló animációsfilm-sorozat első három epizódja, mely Szent István, Szent László és Szent Margit életét mutatja be.

A narrátorok szerepét maguk a szentek látják majd el, és a haláluk előtti utolsó imádság formájában veszik számba életútjukat – olvasható a hajonaplo.ma oldalán.

Vitathatatlan, hogy Kecskemét a magyarországi rajzfilmgyártás fellegvára, hiszen már az 1920-as években díjnyertes alkotás készült a településen. Aztán újabb mérföldkövet jelentett, hogy 1971-ben a „hírös városban” létesített vidéki telephelyet a Pannónia Filmstúdió, melynek vezetését Mikulás Ferencre bízták.

A Kecskeméti Rajzfilmstúdió vezetője, producere felidézte, hogy azóta több ismert produkció – köztük játékfilmek és sorozatok – is szerepel a repertoárjukban. Céljuk, hogy a korszerű technológia révén továbbadják a folklór, a történelem és az irodalom értékeit, melyeket át szeretnének menteni a film formanyelvére.

Példaként említette, hogy a Magyar népmesék sorozatból száz részt készítettek, és az epizódok összesen 124 milliós megtekintésnél járnak a világhálón. Az ő javaslatára készült a Mesék Mátyás királyról is, de szintén dolgoztak az Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató által gyűjtött archaikus népi imádságon. Az irodalmi adaptációk listája is hosszú, hiszen filmre vitték Lázár Ervin meséit, de Kányádi Sándor mesekönyvéből szintén készült sorozat.

– Több történelmi témájú filmet is készítettünk, aztán az ezredforduló körül javasoltam a kollégáimnak, hogy nézzünk vissza száz évvel korábbra. Az 1800-as évek végéről, illetve az 1900-as évek elejéről 22 epizód készült el. A legújabb kori történelem eseményeiről is csináltak filmes adaptációk. Az 1956-os forradalomban szereplő, akkor még fiatalkorú Mansfeld Péter kivégzésének jegyzőkönyvét megkaptam Pongrátz Gergelytől, amelyből filmet forgattunk. Ilyen előzmények után merült fel, hogy érdemes lenne a magyar szentek életét is ily módon megörökíteni – mondta a stúdió vezetője.

Tíz évvel ezelőtt már elkészült egy képes forgatókönyv, de akkor forráshiány miatt nem lett semmi a sorozatból. Tavaly viszont az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a Nemzeti Kulturális Alap három kisfilm elkészítésére ítélt meg számukra forrást.

Békési Sándor református lelkésztől, a három rész rendezőjétől megtudtuk, hogy nem időrendi, hanem fontossági sorrendben választották ki, kikről szóljanak az első epizódok. Ennek megfelelően Szent István, Szent László és Szent Margit lesz a főszereplője az alkotásoknak, ha pedig további támogatásban részesülnek, akkor a negyedik mindenképpen Szent Erzsébet lesz.

Hasonló cikkünk:  A szegedi egyházi sportközpont a megengedettnél jóval melegebb termálvizet enged vissza a szabadba

Az animációsfilm-sorozatok kapcsán a legfiatalabbak jórészt inkább a külföldi, olykor kevésbé igényes produkciókra asszociálhatnak, míg az idősebbeknek inkább a Magyar népmesék juthat az eszébe. Békési Sándor szerint a szentek életét bemutató széria annyiban hasonlít majd az utóbbira, hogy itt is lesz narrátor, viszont maga a szent meséli majd el a saját életét.

– A szereplők a haláluk előtt elmondják az utolsó imádságukat. Számba veszik életük sodrását, hogy mi történt velük, és megemlítik a legfontosabb eseményeket. Szent Istvánt Kertész Péter alakítja, Szent László narrátora Kőszegi Ákos lesz, míg Szent Margitot Soleczki Janka kelti életre. Ők imitálják a főszereplők lelki küzdelmeit, ami alapján párhuzamot vonhatunk akár Szent István és saját belső vívódásunk között – tette hozzá a rendező.

Fontos kérdés, hogy az Árpád-házi szentekről szóló sorozat vajon felveheti-e a versenyt a külföldi produkciókkal. Mikulás Ferenc szerint alapvető probléma, hogy a rendszerváltás után sokkal inkább a külföldi alkotásokat vásárolták meg a televíziós csatornák, és úgy véli, emiatt a magyar gyermekek kevésbé ismerik a hazai gyártású műsorokat.

– Fontos, hogy az animációs filmeknek hatniuk kell az érzelmekre. Mi ebben a szellemben dolgoztuk fel a történelmi eseményeket és az irodalmi értékeket is. Például A mondák a magyar történelemből sorozat is tartalmaz humoros elemeket – mondta a producer.

Békési Sándor úgy véli, hogy kulturális szempontból mindenképpen érdekes lesz a három epizód, illetve, ha a történelmi vonatkozását nézzük, akkor az öreg kontinensen egyedülállónak számít, hogy két szent királyunk is van. A tervezett epizódok szereplői között pedig vannak olyanok, akik például Skóciában vagy Lengyelországban tevékenykedtek.

Mikulás Ferenc úgy tartja, hogy minden a „tálaláson” múlik. Tehát ha a kereskedelmi csatornák megvásárolják tőlük a sorozatot, és normális műsoridőben sugározzák, akkor biztos lesz nézettsége. Az epizódokkal nemcsak a gyermekeket, hanem a felnőtteket is szeretnék megszólítani, ezért remélik, hogy minél több platformon meg lehet majd tekinteni a jövő évben megjelenő, kilencperces részeket. Bíznak benne, hogy sikerül értékesíteni az alkotást a televíziós csatornáknak, emellett pedig interneten is közzétennék az epizódokat.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...