Horváthné Grobál Henrietta elmondta: a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert 401,15 millió forint támogatásból bővíthették a Soltvadkert határában lévő telephelyüket.
Az elmúlt két évben két ásványvíz-gyártó csarnokot: egy csomagoló és osztályozó, valamint egy előkészítő és töltőcsarnokot építtettek. Ezzel egyidejűleg az épületeket teljes gyártósorral is felszerelték, köztük: töltőgépsorral, valamint palackozó és zsugorfóliázó gépekkel. A villamosenergia-felhasználás költséghatékonyságának javítása érdekében 50 kilowatt teljesítményű napelemes rendszer is kiépült – sorolta.
Az ügyvezető kiemelte: a vállalkozás eddig nem rendelkezett Ipar 4.0 rendszernek megfeleltethető megoldásokkal, a projekt keretében azonban lehetővé vált gyártási folyamataik digitalizálása is. A munkahelyteremtés mellett a beruházás eredményeként a cég termelési kapacitása tervezetten 30 százalékkal bővül – tette hozzá.
A nyilvános cégadatok szerint a 2019-ben a 22 főt foglalkoztató soltvadkerti Phoenix-Drink Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 3,3 milliárd forint, míg a 2018-as üzleti évben mintegy 3,5 milliárd forint volt. A cég árbevétele szinte teljes egészében belföldi értékesítésből származott. A vállalat adózott eredménye 2019-ben közel 141 millió forint, míg 2018-ban mintegy 146 millió forint volt.