Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

Mentőcsomagot dolgozott ki az ellenzék a kecskeméti vendéglátósok megsegítésére

Sajtótájékoztatón jelentette be az ellenzéki Szövetség frakció, hogy a székesfehérvári példa alapján mentőcsomagot dolgozott ki a kecskeméti vendéglátósok megsegítésére. Mint elhangzott, jelentősen sújtják az ágazatot a korlátozó intézkedések.

A pandémia előtt talán észre sem vettük a vendéglátóhelyek értékeit, csak akkor, amikor nélkülözni kell ezeket a helyeket. Ezért nem lehet elmenni szótlanul amellett, hogy milyen nehéz időszakon mennek keresztül. Emiatt a helyben működő, és nehéz helyzetben lévő vendéglátósoknak mentőövet kell dobni – mondta el a sajtótájékoztatón Dobos József önkormányzati képviselő.

Az ellenzék javaslatairól Szőkéné Kopping Rita frakcióvezető beszélt, és ezek a következők:

MEGJEGYZÉS: A KecsUP hírportál már korábban is dobott mentőövet helyi vállalkozóknak. Az újranyitás esetén pedig ezt a mentőövet újra kivetjük, és felületünkön INGYENES megjelenést biztosítunk a nehéz helyzetbe jutott KECSKEMÉTI VÁLLALKOZÁSNAK.

A támogatások nem automatikusan járnának az ellenzék elképzelése alapján, hanem azokat tételenként kérvényezni kellene. Szőkéné még annyit hozzátett, hogy megkérik azokat a magánszemélyeket, vállalkozásokat, akik vagy amelyek vendéglátósoknak adnak ki ingatlant, ha tehetik, mérsékeljék ők is valamelyest a bérleti díjat. Szó volt a Hilti által bejelentett gyárépítésről is, amelyet ödvözöl az ellenzéki frakció.

Király József önkormányzati képviselő azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogy megkérik a polgármestert és a város parlamenti képviselőit, hogy juttassanak el Orbán Viktornak egy üzenetet. Mégpedig azt, hogy fontolja meg, hogy a közgyűlések, képviselőtestületek és a bizottságok újra végezhessék dolgukat, mint sok-sok európai országban. Mert akkor többek között az ilyen javaslatokat sem sajtótájékoztatón kellene bejelenteni, hanem az erre hivatott fórumokon.

Exit mobile version