Gömöry Frigyes szóval, tollal és fegyverrel is szolgálta az 1848-1849-es magyar szabadságharcot. A ’48-as hős – aki édesanyja révén Petőfi Sándor rokona – ügyvédi vizsgájának megszerzését követően 1839-ben térhetett haza Kecskemétre. 1848-ban városi pénztárnokká nevezték ki. A kecskeméti honvédszázados és író a szülővárosa által kiállított nemzetőri zászlóalj keretében került önkéntesként a harcmezőre. Részt vett a pákozdi ütközetben, majd a schwechati és a manswörthi csatában.
A forradalom helyi hangja
Az 1848-as márciusi események során elszomorodva, megriadva tapasztalta, hogy sokan semmit sem tudnak a szabadságmozgalom jelentőségéről, céljáról – írja Heltai Nándor 1980. március 18-án, a Petőfi Népében megjelent Gömöry Frigyesről szóló cikkében. Ezért könnyen fölfogható, megtanulható rímes magyarázatot írt Gömöry a 12 pontról, aki kérte a város vezetőit, hogy ezt sokszorosítás útján terjesszék:
„…nem értik a reform mozgalmak szükségességét, üdv- hozóságát… A nagyérdemű városbíróság is bölcsen fogja a teendők első sorába ítélni a köznép minél rögtönibb felvilágosítására mindent elkövetni.”
Mit kiván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság, egyetértés. Magyarázata a 12 pontnak című nyomtatványt a sajtószabadság 6. napján 4000 példányban nyomták ki és osztották szét.
Az Életképekben közölt párbeszédes riportja meggyőzően bizonyítja – írja Heltai, hogy a nagyrészt írástudatlan lakosság szervezése, némely módos gazda meggyőzése nem volt könnyű feladat. Gömöry nemcsak a 12 pontot szedte könnyen érthető versekbe, hanem számos lelkesítő költeményt is írt, ami egyben a szabadságharc leverése után pár évvel jelent csak meg, Hangok a múltból címmel 1852-ben, Lipcsében.
A harctéri tudósító
Gömöry Frigyes öt fiútestvérével együtt fegyveresen is küzdött a függetlenségi harcban. Testvéreinek, Csányi János főbíróhoz (Katona József egykori feletteséhez) küldött leveleiben több fontos csatáról tudósított, többek között a schwechatiról, ahol súlyos sebesüléséről is írt.
Kedves Öcsém!
… Az utolsó csapás azonban, mely csaknem életemet vevé igénybe és mily nagyszerű rettenetességében, épp olly dicső következményeiben. Manswürt falu ostromát, miután századunk kapitánya a csatatérről — ő tudja miért — visszamaradt, dicső vezérünk gróf Guyon vezényletére én kezdém meg szakaszommal. A harc vérengzős s hol mi vívtunk, eredménydús vala. Ausztriában a magyar haderő vissza lőn verve, csak a jobb szárnya, hol mi valánk, nyomult előre, vitéz elszántsággal és nemcsak az említett falut vevénk el szuronyt szegezve rohammal, hanem egész Schwachatig nyomult előre zászlóaljunk, hol ém már jelen nem lehéték. Manswürt örökké emlékezetes előttem: ott kaptam a dicső jelt, melyet imádott hazámért büszke vagyok hordozni, s melynek eleinte irtózatos kínait, most csak olykori tompa fájdalmait édes türelemmel szenvedtem és szenvedem — Manswürt falunak — mely határőr katonasággal vadászokkal és szerezsánokkal volt megtömve — felét már elfoglaltuk, amidőn századunk élén rohanva egy golyó jobb felől, éppen torkom mellett vállkulcs csontomat összetörte…