Homokhátság és a tudati forradalom

Három kiváló elme, köztük László Ervin gondolkodó találkozott még 1996-ban a kaliforniai Mill Valley erdejében megbúvó ház teraszán. Kitettek maguk elé egy magnót és azoknak a kérdéseknek a jegyzékét, amelyeket tisztázni akartak maguk és egymás előtt. Olyan olvasni ma is az erről készült feljegyzést, mintha ez a beszélgetés most tartana.

Mekkora esély van arra, hogy béke legyen a Földön? Ám alig kezdtek el beszélgetni, máris felmerült számos más téma: világválság, átalakulás, célok és értékek, világnézetek, magunk és mások megértése, művészet, tudomány, vallás és spiritualitás.Legeslegtöbbet pedig a tudatról beszéltek és hamar rádöbbentek, hogy tudatunk állapota a kulcskérdés, ez húzódik meg minden más mögött.

A rendszerszemléleti gondolkodás zsenije, László Ervin mellett az egyik beszélgetőtárs Stanislav Grof pszichológus volt, harmadikuk Peter Russel teoretikus, aki arra keresi a választ:

hogyan befolyásolják a tudati változások a nagyvilágban zajló változásokat? Mik azok a változások, amelyeknek bennünk – benned, bennem, valamennyiünkben – kell megtörténniük ahhoz, hogy egy szebb holnapba léphessünk be?

László Ervin talán mindenki másnál pontosabban fejti ki azt a sokszor figyelmen kívül hagyott tényt, hogy:

egy reménytelenül összekapcsolt világban élünk, ahol minden egyes aprócska dolog szinte varázslatos módon kapcsolódik minden máshoz.

25 évvel ezelőtt nem kevesebbre és nem többre jutott ez a három ember egy erdei ház teraszán, hogy ugyan mindenki a „fenntarthatóságról” beszél, mégis sokan nem is tudják, mi forog kockán. Itt nem arról van szó, hogy itt-ott változtatunk egy kicsit a gazdaságpolitikán, vagy valamely vegyszer helyett, üzemanyag helyett másikat használunk. Az emberi faj történetében ugyanis először fordul elő, hogy sikerült oly módon élnünk, mely nem folytatható tovább. Ezeket a mondatok nem valamelyik mostani klímaaktivista mondja, hanem három érett gondolkodású, nyugodt, de aggódó férfi.

A tudat forradalmáról beszélnek, hiszen arra a kérdésre kell megtalálni a választ, hogy hol vagyunk, mik vagyunk és hogyan látjuk a világot és magunkat?

A Homokhátságon vagyunk, ami kiszárad, ha nem változtatunk

Csatári Bálint geográfus, az Alföld társadalom földrajzának kutatója egy 1984-ben jegyzett könyvben azt írja a 20. századról, hogy a sokféle korjelző közül kétségtelenül ráillik a századra, hogy a modern népvándorlások kora ez. Szerte a világon az iparosodó országokban sok millió ember kerekedett fel, hogy otthont találjon magának. Ahonnan elindultak, azok a falvak és tanyák, és ahová megérkeztek, azok a különböző nagyságú városok. Ezt a jelenséget nevezzük urbanizációnak.

Ekkor még a magyar kutatók nem írtak le azt a szót, ami miatt ma szerte a világon százezres tüntetések vannak: fékezzük meg a káros anyagok kibocsátását, mert a klímaváltozás következtében élhetetlenné válik a Földünk, a városunk, az Alföldünk, a Homokhátságunk, utóbbi mert vízhiánnyal küzdünk.

Saját értékelése alapján a következő tizenhárom uniós tagállam jelentette be, hogy érinti őket az elsivatagosodás: Bulgária, Görögország, Spanyolország, Horvátország, Olaszország, Ciprus, Lettország, Magyarország, Málta, Portugália, Románia, Szlovénia és Szlovákia.

László Ervinék a tudat forradalmáról beszélnek, ami egybecseng azzal a Bibó István által megfogalmazott tétellel, hogy a forradalom – a békés változás – előbb a tudatunkban érlelődik meg. A helyzetfelismerésből indulunk ki, ami az átalakulás esélyeit megjeleníti.

Ugyan most a civilizációnk, ahogy most van, nem fenntartható, mivel értékrendszerünk, amellyel a világhoz viszonyulunk, a tudatosságnak egy nem fenntartható formáját képviseli.

Az emberiség az elmúlt közel 200 évben azt gondolta, és ma ez a szemlélet még inkább erősebb, hogy minél több dolgot szerzünk meg annál jobban uralmunk alá hajthatjuk a Természetet. Ez vezetett oda, hogy saját életfeltételeinket emésztjük fel. Ez a fajta „tudatosság” az, ami többé nem fenntartható – mondja Russel.

Ki a buborékból!

Nagyon sokan tagadják a klímaváltozást, vannak köztük olyanok is, akik mindezt politikai összeesküvés-elméletnek tartják vagy olyan cégek lobbijának, akik ebből hasznot húznak. A mentsük meg a világot azzal, hogy előbb megváltoztatjuk a tudatunkat jelszó itt nem hogy nem jelent semmit, de még dühöt is vált ki egyesekből, akik nyilvánvalóan nem veszik figyelembe a hosszú távú folyamatokat.

A változás helyett ezért érvényes az a forgatókönyv is sokak előtt – még ha ezt nem is fogalmazzák meg így – , hogy már túl késő cselekedni. De bármelyik változatot is vesszük számításba, kemény gondokra kell számítani, mert az biztos, hogy az emberek nem élhetik tovább megszokott életüket, nincs tovább kényelem, és egyre drágább az élelmiszer, ami egyre bizonytalanabb helyekről származnak.

A két szcenárió között azonban nincs sok különbség, ugyanis mindkettő vagy a tudatos cselekvés miatt, vagy a kényszer miatt, de változást fog elindítani. Az idő persze nem mindegy, mondja azonnal az a zölden gondolkodó és fát ültető önkéntes, aki mások helyett cselekszik másokért. De ez már az átalakulás egyik jele, ami együttérzéssel jár, és azzal, hogy változik nemcsak az objekítv „kint”, hanem a szubjektív „bent” is.

A nagy kérdés pedig az, hogy az egyénekben végbemenő értékváltás elég erős-e ahhoz, hogy mind a politikai, mind a gazdasági intézményeinket és azok mai működését rendszerszinten megváltoztassa. A válasz a folyamatban lévő értékváltásban rejlik, mert egyre többen kezdik jobban érteni a Világot, és mélyebben is gondolkodnak róla. A kulcs ehhez pedig az élmény, akár jó, akár rossz, ami kiszabadíthat a mai buborékból.