fbpx
12.7 C
Kecskemét
2021. szeptember 24., péntek

FRISS HÍREK

Kecskeméti ellenzék: vegye vissza Kecskemét a pedagógusképzést

A kecskeméti ellenzék nem először fejezi ki aggodalmát a pedagógusképzéssel kapcsolatban. Akkor volt az első ilyen alkalom, amikor kiderült, hogy a Neumann János Egyetemtől a Károli Gáspár Református Egyetemhez kerül a pedagógusképző kar. Azzal folytatódott, hogy a kar vezetése annak ellenére Nagykőrösön lesz, hogy a kecskeméti intézménybe kb. tízszer annyi hallgatót vesznek fel. Majd kiderült, hogy nem indul tanító alapszak Kecskeméten. Megkapták a Lővei Klára Kollégiumot is a reformátusok, amit be is zártak – sorolta a történéseket Dr. Tóth Szilárd (Szövetség a Hírös Városért) önkormányzati képviselő.

Tóth azzal folytatta, hogy aggodalmaik beigazolódni látszódnak, hiszen a legfrissebb fejlemény az, hogy a katolikus egyháznak adnák a gyakorló iskolát és az óvodát.
Miközben megszabadulnak ezektől az intézményektől, közben a helyi sajtóban meg tapsvihar közepette számolnak be arról, hogy Nagykőrösön éppen a gyakorlati képzésről írtak alá együttműködést. A legsúlyosabb pedig az a hallgatás, ami övezi mindazt, ami a kecskeméti pedagógusképzéssel történik. Jó ideje mondjuk, hogy ilyen közel két képzőhelyet üzemeltetni nem lehet, és úgy látszik, így is van – tette hozzá a képviselő.

Hasonló cikkünk:  Czira Szabolcs az MSZMP-tagságáról: „K*rva nagy haszonnal szálltam ki”
Hasonló cikkünk:  Czira Szabolcs az MSZMP-tagságáról: „K*rva nagy haszonnal szálltam ki”

Király József (Szövetség a Hírös Városért) azzal folytatta, hogy szívügyük Kecskemét. Ezért ezt azt intézményt vissza kell szerezni. Miután a Neumann egyetemtől átkerült a Károli egyetemhez a kar, látszódik, hogy nincs ott jó kezekben – hangsúlyozta. A szülők, a gyerekek ide-oda kerülnek, egyik munkáltató jön a másik után, a dolgozók sem győzik követni az eseményeket – sorolta a gondokat.

Arra szeretném felhívni a városvezetők figyelmét, hogy a Mercedes csillag csillogása ne vakítsa el őket. Figyeljenek oda a nép napszámosainak a képzésére és helyzetére is. Nem engedhető meg, hogy Kecskemét lemondjon a nagy múltú intézményről – szögezte le a képviselő.

Hasonló cikkünk:  Kunhalmi Kecskeméten: Vonzóvá fogjuk tenni a pedagóguspályát

Utána felsorolta, hogy itt végzett Bán János, a KTV volt vezetője, Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester és Levicky Cirill képviselő. Az ő segítségüket is kéri, hogy ez a bizonytalan helyzet rendeződjön. Felkérte Szemeryné Pataki Klaudia polgármestert, a Neumann egyetemet működtető alapítvány felügyelőbizottságának a tagját, Gaál József alpolgármestert, ugyanennek az alapítványnak a kurátorát, hogy fontolják meg, kezdeményezzék, hogy a Neumann egyetem vegye vissza a pedagógusképzést, és önálló karként működtesse.

Hasonló cikkünk:  Megmérgezték a nagykőrösi Csónakázó tó kacsáit?

Király József azzal zárta a tájékoztatót, hogy a pedagógusokat oltani kellene, mert lassan nem lesz pedagógus, aki dolgozzon. A képviselő szerint biztosítani kellene számukra a szűrést és az oltást, amelyet sok másnak soron kívül biztosítottak.

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...