- Advertisement -
A pedagógus szakszervezetek azt követelik, hogy minél előbb oltsák be az oktatásban dolgozókat. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) után a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is jelezte igényét, hogy azonnal cselekedjen a kormány.
A szakszervezetek azért követelik a pedagógusok beoltását, mert a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) oltási tervében annak ellenére sem esik szó a pedagógusokról, hogy az általános iskolák egészen március 5-ig nyitva voltak, a tanárok pedig több osztálynyi gyerekkel voltak egy légtérben naponta.
Az oltási terv jelenlegi kategóriái alapján egy tanár beoltása csak akkor élvez prioritást, ha 60 évnél idősebb (3. kategória) vagy fokozott kockázatot jelentő alap/társbetegségekkel rendelkezik (5. kategória), de ezen csoportokon belül sem kapnak elsőbbséget.
Nyílt levélben szólítják fel a kormányt, hogy cselekedjenek
Március 6-án a PDSZ tette közzé a kormánynak intézett nyílt levelét, most a másik pedagógus szakszervezet, a PSZ írt nyílt levelet két miniszternek.
A PSZ közleménye szerint cserben hagyva érzik magukat az oktatásban dolgozók, ezért egyértelmű, azonnali válaszokat várnak Kásler Miklóstól és Palkovics Lászlótól három fontos kérdésre, melyek a következők:
– Hajlandó a kormány azonnal beoltani az oltást kérő pedagógusokat, oktatókat, oktatásban dolgozókat?
– Hajlandó a kormány most kifizetni az egyszeri 100 ezer forintos kompenzációt az otthon végzett digitális oktatásért?
– Hajlandó a kormány a 14 éven aluli gyermek egyik szülője otthon maradásának ösztönzésére 100 százalékos táppénzt fizetni?
Mint nyílt levelükben írják, hogy ha a kormány valóban visszaengedi a gyerekeket, tanulókat április elején, elengedhetetlen a köznevelésben, szakképzésben dolgozók azonnali oltása. A PSZ-nek tudomása van olyan óvodáról, ahol a héten több tucat szülő igényelt gyermekfelügyeletet. Ha gyermekfelügyeletre kötelezik az intézményeket, a tegnap beadott oltás is megkésett! A PSZ hiába kérte, hogy a szülők otthon maradásának ösztönzésére fizessenek 100 százalékos táppénzt, miután ez nem történt meg, sok intézmény kénytelen nyitva tartani, miközben hivatalos zárásról döntött a kormány, foglalja össze a PSZ levelét az mfor.hu.
A két pedagógus szakszervezet kérései abszolút összecsengenek, de ami mindkettőjüknek a legfontosabb:
oltsák be végre azokat, akik igényt tartanak a vakcinára.
Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár szerint erre a pedagógusok 26 százaléka lenne hajlandó, míg a PDSZ kifejezetten erre készített felméréséből az derül ki, hogy az oktatásban dolgozók oltási hajlandósága jóval magasabb, 84 százalék. Az ügyben egy hete az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megszólalt és így fogalmazott: a pedagógusok 38%-a regisztrált eddig az oltásra, közülük pedig hatezer főt sikerült eddig beoltani, emlékeztetett az atv.hu.
Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja Maruzsa Zoltánra reagálva arról beszélt,
„a Nemzeti Tájékoztatási Központ, amikor a regisztrációt kérte nem kérdezett rá munkakörre. Azt csak úgy lehetséges kikukázni, ha valaki különböző adatbázisokat összekapcsol, ezt Maruzsa Zoltán be is vallotta. Ez véleményünk szerint teljességgel jogellenes.”
A vita most itt tart.
A köznevelésben egyébként összesen 195 ezer pedagógus, illetve nevelést, oktatást segítő kolléga dolgozik, akik közül eddig alig néhány ezer főt oltottak be.
- Advertisement -