Elhunyt Törőcsik Mari

- Advertisement -
Életének nyolcvanhatodik évében, pénteken hajnalban meghalt Törőcsik Mari háromszoros Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő – közölte a Nemzeti Színház pénteken. A közlemény szerint Törőcsik Mari hosszú betegeskedés után hunyt el. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.
A művésznő, aki az érdemes művész, a kiváló művész, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze díjakat is megkapta hosszú, több mint hatvan évig tartó pályafutása alatt, az elmúlt években sokat volt kórházban.
Törőcsik Mari pályafutása 1955-ben, a Körhinta című Fábri Zoltán-filmmel kezdődött. A főiskola után, a Nemzeti Színház tagjaként is folytatta az intenzív filmezést, 1962−63-ban két év alatt hét filmjét mutatták be. A nyolcvanas-kilencvenes években olyan filmekben játszott, mint a Szegény Dzsoni és Árnika, a Szamárköhögés, Mészáros Márta Napló-trilógiájának utolsó része, a Napló apámnak, anyámnak, vagy a Golden Globe- és Európai film-díjra jelölt A napfény íze. Utolsó filmjét 2017-ben mutatták be, Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmjében főszerepet játszott. Még abban az évben visszavonult.

telex.hu

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version