Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

Rendhagyó köszöntő – 600 gyermeknek biztosan nem boldog az anyák napja…

Május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat. Különös, áldott érzés az, amikor az embernek megadatik, hogy köszöntheti az édesanyját, ugyanakkor őt magát is köszöntik gyermekei. Úgy gondolom, úgy érzem, hogy az ilyen alkalom az egyike azon kevés pillanatoknak, amikor az ember megéli a hiánytalan boldogságot. Az első gyermekem szü-letése óta érzem ezt így, és bízom Isten kegyelmében, hogy még sokáig marad az életemben ez az áldott állapot. Éppen ezért mindig nagyon várom az anyák napját. Izgalommal készülök arra, hogy mivel tehetném széppé édesanyám napját, és bevallom, kíváncsian várom, hogy mivel lepnek meg engem a gyermekeim.

De az idén nem tudom önfeledten várni ezt a napot… Hallhattuk a döbbenetes számokat, miszerint több mint 600 gyermek maradt árván a koronavírus-járvány miatt. Édesanyát, édesapát veszített el sok gyermek.

Felfoghatatlan az az érzelmi (és egyéb) veszteség, ami a gyermekeket érte! Nem véletlen, hogy számtalan akció indult ezeknek a családoknak a segítésére. Én is arra biztatok mindenkit, hogy ha teheti, segítsen ezeken a családokon, az árva gyerekeken. Ha a legfontosabbat, a drága szülőt nem is tudjuk visszaadni, de legalább az anyagi terheken enyhíthetünk! Az Interneten megtalálhatók a közvetlen számlaszámok, illetve a szervezetek, akik közreműködnek az adományok gyűjtésében.

Mit is lehet ilyenkor kívánni?

Talán annyit, hogy adjon nekünk az Isten egészséget, bölcsességet, a gyászolóknak – különösen a gyermekeknek – megnyugvást, vigasztalást, és önzetlen segítőket!

Isten éltesse az édesanyákat!

K.Zs.B.T.

Exit mobile version