A címbéli felütéssel kezdte Facebook posztját május 24-én, hétfőn Zágráb Nándor önkormányzati képviselő, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje Pest 12. számú választókerületében.
A következőket írja:
„Mint ismeretes, ma délután szentelik fel Balog Zoltánt a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökét, a zsinat lelkészi elnökét a nagykőrösi református templomban. Balog Zoltán volt az, aki 2017-ben átadta az általa vezetett minisztérium részéről a Trefort Ágoston díjat Suba Lajosnak, az Arany János Református Gimnázium korábbi igazgatójának. Akit meg sem hívtak a mostani rendezvényre. Ugyanis amióta megtörtént a fideszes hatalomátvétel a gimnáziumban, szabályos hadjárat indult a város által tisztelt korábbi igazgató ellen. Első körben fényképezőgép, és számítógép eltulajdonítással hozták hírbe, amelyről egyértelműen bebizonyosodott, hogy egy nagyon, durva, valótlan állítás volt. Ami viszont a múlt héten került felszínre, tényleg minden határt túllép.

Mindezek után csak remélni lehet, hogy lesz egy olyan bátor ember a gyülekezetben, aki felhívja a püspök figyelmét arra, hogy milyen módon próbálja bűnbakká tenni a fideszes vezetés a köztiszteletben álló, nyugalmazott gimnázium igazgatót. Most kiderül, hogy ki mennyit ér. Mivel csak bátorsággal és összefogással lehet megvédeni az igazi reformátusokat a fideszesektől!”
A teljes „képhez” hozzátartozik Suba Lajos Facebook posztja is, amely véleményem szerint vallomásként is értelmezhető:

TEHÁT LESZÖGEZHETJÜK, HOGY SUBA LAJOS SOHA NEM VOLT OLYAN KÖZGYŰLÉSEN, AHOL ŐT SZABÁLYSZERŰEN MEGVÁLASZTHATTÁK FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ELNÖKNEK! De akkor mégis hogy, és mikor történhetett mindez?
A megfejtést a 2017. év novemberi jegyzőkönyv tartalmazza, vagyis az, amikor Sohajda Márk elnök lett! Szép indítás: rányomni valakire – jelen esetben Suba Lajosra – egy hatalmas felelősséget anélkül, hogy Ő ezt tudná és vállalná!!! Ezek szerint Sohajda pont olyan csúfosan kezdte a „Kinizsis” pályafutását, mint ahogy befejezi…

De ki asszisztált mindehhez a jogsértő, és álláspontom szerint övön aluli aljas húzáshoz??? Nem más, mint a jogász végzettségű fideszes alpolgármester, Dr. Körtvélyesi Attila! Ezt bizonyítja a 2017. november 17-i közgyűlés 1/2017. november 17. közgyűlési határozata, mely szerint:
„A közgyűlés egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül JEGYZŐKÖNYVVEZETŐNEK DR. KÖRTVÉLYESI ATTILA EGYESÜLETI TAGOT MEGVÁLASZTOTTA.”
Ezen a közgyűlésen – a jegyzőkönyv tanúsága szerint – Sohajda Márk a következőket mondja:
„Javaslom, hogy az egyesület ellenőrző bizottságának elnöke Suba Lajos, tagjai pedig Rónaszéki Lajos és Rónaszéki Attila legyenek.”
Ezek után a közgyűlés 5/2017. november 17. hatá-rozata kimondja, hogy „A KÖZGYŰLÉS EGYHANGÚLAG, TARTÓZKODÁS ÉS ELLENSZAVAZAT NÉLKÜL ELFOGADTA, HOGY AZ EGYESÜLET ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE SUBA LAJOS, TAGJAI PEDIG RÓNASZÉKI LAJOS ÉS RÓNASZÉKI ATTILA LEGYENEK.”
A következő kérdésekre valamikor felelnie kell majd a fideszes Körtvélyesi-Sohajda párosnak:
– Kinek az ötlete volt, hogy tudta nélkül belerángassák és jókora felelősséggel ruházzák fel Suba Lajost? – Miért pont Suba Lajos kellett „áldozati báránynak”? – Körtvélyesi jogászként nem tudja, hogy addig nem szavaztatható meg senki semmilyen tisztségre, amíg a jelölést el nem fogadja? – Ki írta alá Suba Lajos helyett a jelenléti ívet, illetve a tisztségelfogadó nyilatkozatot (azt ugyanis csatolni kellett a bírósági anyaghoz)? – Aki aláírta, az tudja, hogy okirathamisítást követett el? – A jelenléti ívet aláírók valóban ott voltak a közgyűlésen? Ha igen, ők miért nem kifogásoltak, hogy nincs ott Suba Lajos, akit felügyelőbizottsági tisztségre megválasztanak? – 2017 óta hogy ülésezett évente a felügyelő bizottság az elnök nélkül? Különös tekintettel arra, hogy a TAO és egyéb támogatások miatt százmilliók fordultak meg az egyesületnél! – Rónaszéki Lajosnak és Rónaszéki Attilának ki küldte a meghívót a felügyelőbizottsági ülésre (mert azt az elnök szokta kiküldeni)? – Ők ketten mindig az elnök nélkül üléseztek? Nem volt ez nekik gyanús? Vagy esetleg ők sem voltak 2017 és 2021 között felügyelőbizottsági ülésen?
Az egyik kérdés következik a másik után, és még hosszan sorolható… Folytatjuk is a további információk ismertetésével a következő lapszámunkban.
K.Zs.B.T.

