fbpx
3.4 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Borkaiék 10 millió forintot fizettek, hogy eltussolják az adriai hajókázást

- Advertisement -

A HVG megszerezte azokat a tanúvallomásokat, amelyeket a Borkai-ügy érintettjei tettek a rendőrségen akkor, amikor a hatóság vizsgálni kezdte, kik zsarolhatták meg a korábbi győri polgármestert és baráti körét. Hétfőn a 2018 májusában tett trogiri kirándulás eddig nem ismert, pontos részleteit ismertette a cikksorozat első része, Dezső András keddi írásából pedig kiderül, mi történt az orgia és a választások közt eltelt másfél évben.

Borkai például már hetekkel az út után tudta, hogy léteznek ezek a felvételek. Akkor kereste meg egy ismert győri alak, Póczik József azzal, hogy fotókat látott a hajózásról, és mutatott is párat a polgármesternek, de követeléssel akkor nem állt elő.

Legközelebb már maga Kubatov Gábor, a fidesz pártigazgatója kért találkozót Borkaitól egy “biztonságos helyen” a felvételek miatt. Ez 2019 februárjában volt, több mint fél évvel azelőtt, hogy az Ördög ügyvédje nevű blog nyilvánosságra hozta volna azokat.A vallomása szerint Kubatovtól tudta meg azt is, hogy vannak videófelvételek is a fotók mellett, sőt a pártigazgató látta is azokat, mert „Budapesten keringenek”.

Hasonló cikkünk:  Mi a közös egy Fülöp-szigeteki horgolócsoport és egy magyar ellenzéki Facebook-csoportban?

Ennek ellenére a társaság kifizetett 10 millió forintot két embernek, akik a szintén a hajón orgiázó Rákosfalvy Zoltán szerint „alvilági személyek”.  Ők nem sokkal a Borkai-Kubatov találkozó után keresték meg Borkai ügyvédjét, és egyértelműen megzsarolták a társaságot. A pénzt hatan dobták össze, köztük a társaság két olyan tagja, akik bár ott voltak a hajón, de a szexpartin nem vettek részt.

A HVG cikkéből kiderül még, hogy a Fidesz felső köreiből többen is jelezték Borkainak, hogy ismerik a felvételeket. Kósa Lajos és Kocsis Máté is beszélt róluk a polgármesterrel.

Sőt, Kubatov a találkozójukon azt mondta, hogy Orbán Viktor is tud róla, és magánügynek tekinti. Ebből azt szűrte le Borkai, hogy a nagyfőnök szerint „minden rendben van, és minden mehet tovább úgy, ahogy eddig is”. A pártigazgató már akkor úgy vélte a polgármester tanúvallomása szerint, hogy minden bizonnyal a kampányidőszakban előveszik majd a témát. De azzal nyugtatta a polgármestert, hogy ha ki is kerülnek a felvételek, akkor azt a jobboldali sajtóban blokkolni fogják.

via 444.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...