fbpx
21 C
Kecskemét
2023. június 1., csütörtök

FRISS HÍREK

Drogdílert kapcsoltak le a kalocsai rendőrök

A kalocsai nyomozók összehangolt akció keretében fogták el a két gyanúsítottat.

A Kalocsai Bűnügyi Osztály munkatársai 2020 decemberében nyomozást indítottak kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt. Az eljárás egy névtelen levélen alapult, amely szerint ismeretlen személyek városszerte úgynevezett kristályt árulnak, és kiterjedt vevőkörre tettek szert.

A nyomozók minden lehetséges eszközt bevetve kezdték meg a terjesztők felkutatását, amelynek eredményeként 2021. május 5-én délután elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 41 éves férfit. A kalocsai lakos egy közúti ellenőrzéskor akadt horogra. Az intézkedő rendőrök átvizsgálták az autót, amelyben utazott, majd a ruházatát is. Ekkor derült ki, hogy a férfi az alsónadrágjában 24 gramm kristály nevű port rejteget.

A rendőrök elfogták a terjesztő élettársát is – egy 56 éves nőt – aki szintén árulta a kábítószernek minősülő anyagot. A pár lakásán tartott kutatás során a nyomozók készpénzt és a terjesztéshez szükséges tárgyakat – mérleget, simítózáras tasakot – találtak, illetve nagy mennyiségű arany ékszer került elő. A  gyanú szerint a páros az illegálisan megszerzett pénz egy részét nemesfémből készült ékszerekbe fektette. A vagyonvisszaszerzés érdekében a fellelt értékeket lefoglalták.

Hasonló cikkünk:  Kábítószer hálózatot számoltak fel Baján és több településen
Hasonló cikkünk:  A Nemzeti Park elmagyarázta, miért nem volt cél magas kilátók építése

A nyomozók a kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítható duó tagjait kihallgatásukat követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...