fbpx
11.5 C
Kecskemét
2024. április 18., csütörtök

FRISS HÍREK

Pünkösd után újra fizetős lesz a parkolás

- Advertisement -

Most jutottunk el oda, hogy aki oltásra regisztrál, az bármelyik vakcinából választhat és akár már másnap meg is kaphatja azt, közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfó sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely szerint kevesebben jelentkeznek, mint ahány oltás rendelkezésre áll az országban.

Úgy kalkulálnak, hogy a hétvégén várhatóan eléri az ötmilliót a beoltottak száma. A szerdai kormányülésen döntöttek többek közt arról, hogy

  • az ingyenes parkolás vasárnap éjféli határidővel véget ér,
  • a hitelmoratóriumot augusztus 31-ig biztosan fenntartják.

Magyarország nem vesz részt a következő, közös európai uniós vakcinabeszerzésben,

– mondta Gulyás. Szerinte a kormány kellő tartalékot halmozott fel, illetve rendelt meg, 2022 év végéig 10 millió vakcina érkezik még az országba. A következő brüsszeli beszerzés során csak 19 millió Pfizer-vakcinát lehetne venni, mintegy 120 milliárd forintért, ebben „a kalandban nem veszünk részt”, tette hozzá a miniszter. Az oltási program 5 millió felett nagyon le fog lassulni, a legoptimistább becslések szólnak arról, hogy eléri majd hatmilliót.

Hasonló cikkünk:  A kedden elterjedt hírrel szemben mégsem változott a terrorkészültség Magyarországon

Újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy

  • a miniszterelnök a pénteki nap folyamán fogja bejelenteni az újabb lazításokat,
  • a kormány egyelőre nem, csak a Fidesz elnöksége tárgyalta Kocsis Máté frakcióvezető pedofilellenes törvénycsomagját. A kormánypárt vezetése támogatja a javaslatot.
  • Miután a beoltottak száma eléri az 5 milliót, a lazításokról a fertőzési adatok alapján döntenek majd.

444.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...