Visszaérkeztek afrikai telelőhelyeikről és revírfoglalásba kezdtek az ugartyúkok a felső-kiskunsági élőhelyeiken. A talajon fészkelő faj ma már jórészt agrárkörnyezetben költ, így hiába a kiváló rejtőszín, a tojásokat és a fiókákat nagymértékben veszélyeztetik a tavaszi mezőgazdasági munkák.
Ugartyúkból a becslések szerint csupán 50-100 pár fészkel Magyarországon; állománya fogyatkozóban van. Ahogy neve is utal rá, a rövid füvű, szinte kopár területeket kedveli. A Kiskunságban a szikes pusztákon és azok környezetében lévő szántóterületeken költ, az egykor szintén gyakori nyáras-borókás homokpusztákon, homoki szántókon lévő költőhelyein ma már csak elvétve fészkel. A homokos, vagy szikes talajon egy béleletlen mélyedésbe rakja kettő, néha egyetlen tojását. Alkonyatkor és hajnalban járnak táplálék után. Étrendjük rovarokból, gyíkokból, apró gerincesekből áll.
Bár sárgalábú tyúknak is hívták a puszta lakói, a neve ellenére az ugartyúknak nem sok köze van a tyúkfélékhez, hacsak nem a relatív nagyobb mérete tekintetében; a lilealkatúak rendjébe tartozó, érdekes megjelenésű madár. Hívták bagolyfejű lilének vagy bagolyszemű sneffnek is, utalva arra, hogy fejük és szemük a testükhöz képest nagyon nagy. Ennek oka, hogy éjszaka aktív állat, így táplálékát is jellemzően rossz fényviszonyok mellett keresi és ehhez a többi partimadárral ellentétben nem érzékeny csőrét, hanem éles látását használja. Földszínű tollazatuknak olyan kiváló rejtőszíne van, hogy gyakran nem is lapulnak le veszély esetén, hanem egyszerűen mozdulatlanná dermednek és ezzel valóban szinte láthatatlanná válnak. Ez a stratégia a ragadozók ellen hatásos lehet, de a mezőgazdasági gépekkel szemben sajnos már nem.
Az ugartyúk és más földön fészkelő madárfajok, mint pl. a túzok, székicsér számára a költőhelyek átalakulása a legfőbb veszélyeztető tényező. Eredeti költőhelyük jelentős részben átalakult, így ma már másodlagos élőhelyeken; szántókon, kopár ruderális élőhelyeken is előfordul.
Egyik legjelentősebb hazai állománya a Felső-Kiskunságban van, ahol a mintegy 30-40 párból állomány legfeljebb fele költ csak gyepes környezetben. A pontos állománynagyság nehezen mérhető fel rejtett életmódjából adódóan; leginkább sötétben hallható jellegzetes hangja árulja el jelenlétét.
A KNPI több élőhely-fejlesztési beavatkozásának is nyertese volt az ugartyúk, így pl. a gyepterületek természetességének javítását célzó KEHOP és VEKOP pályázatok, vagy az extenzív művelést támogató túzokvédelmi programok (LIFE, AKG-MTÉT) is kedvező élőhelyi feltételeket biztosítanak e ritka fészkelő számára.
Természetes élőhelyein megmentésük kulcsa a legeltetéses állattartás visszahozása az alföldi gyepeken és a szikes tavak környékén. Legelő állatok híján ugyanis ezek az élőhelyek elszegényednek, az alacsony növényzetű költőhelyeket elfoglalja a nádas-zsiókás mocsári növényzet, megszűnik a szikpadkák, szikfokok, hátak és mélyedések változatossága.
A faj ugyan lehetőségeihez mérten alkalmazkodott eredeti élőhelyei zsugorodásához, ám a művelt szántókon fészkelő párok fészekalját a különféle zavarások, illetve a tavaszi mezőgazdasági munkák (pl. talajmunkák) veszélyeztetik, de az agráriumban tapasztalható intenzív kemizálás is kedvezőtlenül hat rá, elsősorban a táplálékbázisának csökkenése okán.
A faj védelme elsősorban a területek adottságaihoz igazodó földhasználati formák megvalósítására épül, de állományának drasztikus csökkenése az egyedi védelmi intézkedéseket is indokolttá teszi. A megtalált fészkek és revírek környezetében a gazdálkodási tevékenység időszakos korlátozása válhat indokolttá.
Az élőhelyi átalakulások és az intenzív mezőgazdasági művelés mellett a ragadozók károkozása is jelentős lehet. A Felső-Kiskunságban a túzok és a rákosi vipera védelme érdekében a KNPI és a térség vadászatra jogosultjai tervszerű ragadozógazdálkodást folytatnak, ami kedvezően hat az ugartyúkok költési sikerére is. Így a védelmi intézkedések eredményeként az őszi vonulásuk előtt gyönyörködhetünk még szép számú gyülekező csapataik látványában.
