fbpx

FRISS HÍREK

Börtönben marad a kecskeméti iszlamista diák

- Advertisement -

A bíróság elutasította V. Kende gyanúsítás és letartóztatás elleni fellebbezését, július 2-áig biztosan rács mögött marad. A Magyar Nemzet azt írja, a 21 éves kecskeméti egyetemista csak azt tagadja, hogy merényletekre készült, kapcsolatát az iszlámistákkal nem.

A lefoglalt elektronikus eszközök, adattárolók szerint több tucat iszlamista szervezet, köztük az Iszlám Állam tagjaival tartotta a kapcsolatot. Levelezését előbb a Terrorelhárítási Központ (TEK) felderítői, majd a nyomozó ügyészek olvashatták.

V. Kende az Iszlám Állam tagjaival a dark­web jelszóval védett oldalain angolul kommunikált, ott világosították fel a csőbomba  gyártásáról, ott írta meg, hogy tömegbe hajtva szeretne meghalni.

A Magyar Nemzet úgy tudja, most azzal védekezik, „csak csevegett a világhálón”, esze ágában sem volt merényleteket végrehajtani. Azt írták, az ügyészségi nyomozók, a TEK felderítői kapcsolatrendszere feltérképezésén dolgoznak, hiszen török felvett neve alapján inkább a szunnita irányzat hatott rá.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...