fbpx
18 C
Kecskemét
2021. szeptember 23., csütörtök

FRISS HÍREK

Czeglédy Csaba kihallgatásával folytatódik a per

Mivel tegnap nem ért véget, ma 11 órától folytatódnak a kihallgatások Kecskeméten a Czeglédy Csaba és húsz társa ellen indított perben, amelyben költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények szerepelnek a vádak között.

A tegnapi napon a VI. rendű vádlott tett vallomást és leszögezte, hogy korábbi vallomásait nem tudja tovább fenntartani, majd a korábban tett vallomások körülményeiről beszélt. A tegnap történtekről ebben a cikkünkben írtunk.

A mai napon Budai Gyula fideszes politikus is megjelent Kecskeméten. A bíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatón többek között elmondta, hogy:

Hasonló cikkünk:  Programajánló: Piknik és civilek a Parkban - Guba park-Vacsiköz

„a tegnapi napon olyan események történtek, amelyek azt bizonyítják, hogy Czeglédy Csaba utasításának megfelelően, a vádlott társak egymás után vonják vissza a vallomásukat.”

Hasonló cikkünk:  Mennyibe kerül egy kecskeméti ház 2021 második felében?

A politikus ezt azzal magyarázta, hogy az ügy koronatanúja „az ügyészséget és a nyomozóhatásógot vádolta meg azzal, hogy kényszerhatására született meg az a terhelő vallomása, amit Czeglédy Csabára tett.”

Budai nyilatkozata teljes egészében itt hallgatható meg.

A mai napon Czeglédy Csabát hallgatják ki, ami akár több tárgyalási napot is igénybe vehet, mert több vádlott is úgy nyilatkozott, hogy csupán Czeglédy Csaba vallomástételét követően kíván beszélni.

A helyszínről tudósítunk. A legfontosabb történéseket közösségi oldalunkon azonnal közöljük.

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...