A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a megrendelt és részére leszállított kéményt csak részben fizette ki, ráadásul egy karóval agyonveréssel fenyegette meg a vállalkozót, aki emiatt elállt a kémény elszállításának szándékától.
A vádirat szerint egy Kiskunhalas környéki férfi előzetes egyeztetések alapján megrendelt a sértettől egy kéményt. A helyszínre leszállítással együtt összesen 187 ezer forintban határozták meg a kémény árát, amelyből a vádlott 80 ezer forint előleget adott a kéménykészítő mesternek.
2020. október 5-én délelőtt a sértett leszállította a kéményt a vádlott lakóhelyére és az udvaron lerakta. A vádlott arra hivatkozva, hogy nem érkezett meg a pénze, fizetési haladékot kért a vállalkozótól. A sértett azonban ragaszkodott a vételár azonnali kifizetéséhez és közölte, ha nem fizet, elszállítja a kéményt.
A vádlott ekkor egy karót vett a kezébe azért, hogy a kémény visszaszerzését megakadályozza, majd megfenyegette a vállalkozót, ha ki mer szállni az autójából, agyonveri. A fenyegetés hatására a sértett elállt szándékától és a kémény nélkül elhajtott a helyszínről. A vádlott ezután a kéményt beépítette, azonban a mester felé fennálló tartozását azóta sem fizette meg.
Az ügyészség a férfit a zsarolás súlyosabban minősülő bűntettével vádolja, ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a sértett polgári jogi igényének megfizetésére is kötelezzék. Ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.