Közepesen lepték el megyénket a patkányok

- Advertisement -

Nincs olyan pontja az országnak, ahol ne észlelnének patkányokat, de az egyes megyék, nagyvárosok között hatalmasak a különbségek – derült ki a most először elkészült országos patkánytérkép adataiból, amelyek az egerek előfordulását is megmutatják. Mindkét kártevőből többel találkozott az elmúlt időszakban a megkérdezettek nagyobb része. A felmérésben négyezren vettek részt a Sokk a rovar Facebook-oldalon.

A Bábolna Bio közleménye szerint lakosságarányosan a legkevesebb bejelentés a dunántúli megyékből jött, a legtöbb pedig Békésből, Borsodból, Hevesből és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből. Bács-Kiskunban közepes a helyzet.

A patkányok és egerek előfordulása összességében hasonló képet mutat, azonban a két kártevő elterjedtségében is vannak jelentős különbségek, akár ugyanabban a megyében is. Míg például Borsodból jött lakosságarányosan a legtöbb egérészlelés, addig a patkányoknál a megye nincs a legfertőzöttebbek között.

Patkányokból a legkevesebb bejelentés egyértelműen a dunántúli megyékből érkezett, egerek azonban a Nyugat-Dunántúl kivételével itt is szép számmal vannak. A nagyvárosok között is előfordulnak akár többszörös eltérések, de általában ezeknek a településeknek az adatai nagyságrendileg megegyeznek a saját térségükével – írják.

A lakosságarányos bejelentések alapján a patkányoknál és az egereknél is Sárbogárd, Gyomaendrőd és Kisújszállás végzett az első három helyen, csak más sorrendben. A Bábolna Bio szerint a térképen nem szerepelnek a budapesti adatok, mivel a lakossági bejelentésekről a Fővárosi Önkormányzat folyamatosan gyűjti az információkat.

A patkányok és egerek amellett, hogy közegészségügyi veszélyt jelentenek, akár komoly gazdasági károkat is tudnak okozni, így ellenük még akkor is folyamatosan védekezni kell, ha jelenlétük éppen nem látható, ezzel ugyanis elejét lehet venni az elterjedésüknek – hívta fel a figyelmet a megelőzés fontosságára Bajomi Dániel, a cég ügyvezetője.

Korábban a Sokk a rovar Facebook-oldalon már elkészítették az ország poloskatérképét, most a kullancstérképen dolgoznak.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version