fbpx
2.2 C
Kecskemét
2023. december 1., péntek

FRISS HÍREK

Megállapodtak a béremelésről a legnagyobb állami közszolgáltatóknál

- Advertisement -

Hároméves bérmegállapodás keretében július 1-jétől évente átlagosan 5 százalékkal, 2023-ig összesen 15 százalékkal emelkedik az egyes állami tulajdonú vállalatoknál dolgozók bére – közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.

Mager Andrea június 25-én fogadta a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségének (STRATOSZ) elnökét, valamint a szakszervezeteket tömörítő három konföderáció (Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, Magyar Szakszervezeti Szövetség) vezetőjét. Azután bejelentette, hogy a tulajdonos iránymutatása alapján a legnagyobb közszolgáltató vállalatoknál lefolytatták a szükséges egyeztetéseket az érdekvédelmi szervezetekkel.

A megállapodás értelmében a hároméves bérfejlesztés évenkénti mértéke társaságonként eltérő lehet:

  • A MÁV-Volán Csoport 2022-ben és 2023-ban 10–5 százalékkal emeli a béreket.
  • A Magyar Postánál 2021-ben 4 százalékkal, 2022-ben 9 százalékkal, 2023-ban pedig 2 százalékkal nő a postások alapbére.
  • A Nemzeti Vízműveknél dolgozók alapbére pedig 2021-ben 4, 2022-ben 7, 2023-ban 4 százalékkal emelkedik.
Hasonló cikkünk:  Orbán Kínában

A mozdonyvezetők nem írták alá

Mint fogalmaztak, a menedzsment és a tulajdonos által felkínált új, középtávú megállapodásban a 2021-2022-2023. évekre garantált béremelés és más jövedelemelemek mértéke három év távlatában nem biztosítja a mozdonyvezetők, vasutas munkavállalók reálkeresetének érzékelhető növekedését.

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kecskeméti középiskolák a TOP 100-ban

A HVG idén is kiadta a legjobb 100 magyarországi középiskola listáját. Három kecskeméti is belefért a TOP 100-ba.  Az összeállítás...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...