Ha augusztus, akkor TanyaFeszt!

- Advertisement -

A TanyaFeszt ékes példája annak, hogyan képes egy születésnapi buli évről évre növekvő és minőségi fesztivállá válni. A rendezvényt Cserkeszőlő településén – nevéből adódóan – egy tanyán, a Tálas Ranch-en rendezik meg, minden év augusztusában, idén pedig már hatodik alkalommal esedékes augusztus 5-7. közöttt. A három napon a Kreatív SzemLélet Egyesület szervezésének köszönhetően nincs olyan napszak, amikor ne tudnák lekötni magukat az érdeklődők valamiféle programmal.

TanyaLagzi 2020 - Afterflash

 

Nehéz meghatározni, pontosan milyen típusú fesztivál a TanyaFeszt. Természetesen, mint minden fesztiválon, ezen is fontos szerepet játszik a zene. A szervezők nem titkolt célja, hogy teret adjanak a még nem ismert, vagy épp feltörekvő, de minőségi zenét játszó zenekaroknak. Minden este öt együttes lép fel a Terasz Színpadon, amelyek előválogatás, valamint tehetségkutató révén kapnak lehetőséget. A zenekarok mellett az elektronikus zene kedvelői is megkapják a kötelező adagot, hiszen minden éjjel két DJ pörgeti a lemezeket a Kamra Diszkóban.

Női traktorvezetők és pucér futók

A zene azonban távolról sem minden, hiszen a TanyaFeszten napközben sem unatkoznak a fesztiválozók. A szervezők a sport iránt is éppen olyan elhivatottak, mint a zene iránt, így különböző bajnokságokban mérethetik meg magukat az érdeklődők, legyen szó akár beach flagről, röplabdáról, kidobósról, vagy csocsóról. Nem mehetünk el továbbá az olyan egyedi összecsapások mellett sem, mint a női traktorvezető verseny, vagy éppen a pucér maraton.

A sport mellett azokról sem feledkeznek meg, akik kevesebb erőfeszítést kívánó tevékenységben kívánják bizonyítani rátermettségüket, így zenei vetélkedők hada, sör-virsli verseny és beerpong-bajnokság is van a programok között, és idén sem marad el a közönségkedvenc pasi mustra, ahogy az unikornis szépségverseny sem.

VI. TanyaFeszt Dióhéjban

 

A TanyaFeszt igazi velejét mégis maga a hangulat adja. Az előbb felsorolt programok mellett ugyanis a rendezvény erőssége a nyugalmas környezet, a természet lágy öle, a barátságos fesztiválozók, valamint az egészet körbelengő érzés. Aki valami másra vágyik, mint a szalagról leguruló, sorozatgyártott fesztiválok, az a TanyaFeszten megtalálja a számítását. Aki a minőségi zene, a sport, vagy éppen a vetélkedők szerelmese, az szintúgy. Akit leginkább a kikapcsolódás, a pihenés, vagy a társaság vonz egy ilyen eseményen, garantáltan nem fog csalódni. Sorolhatnánk még miért különös, miért egyedi és miért jó a fesztivál, de megtették már helyettünk jónéhányan, hiszen a TanyaFeszt Facebook oldalán rendszeresen osztják meg élménybeszámolójukat azok, akik saját bőrükön tapasztalták, mit is jelent valójában az a három, csodálatos nap a Tanyán.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version