Kedden nemzetközi atlétikai versenyt rendeztek Budapesten, 23 versenyszámban 40 ország versenyzői, köztük világ- és Európa-bajnokok, valamint hazai sportolók indultak a Magyar Nagydíjsorozat fővárosi állomásán, a Lantos Mihály Sportközpontban.
A Magyar Atlétikai Szövetség tájékoztatása szerint a nemzetközi szövetség két Gyémánt Liga versenyszámot is a programba illesztett, így női súlylökésben és férfi diszkoszvetésben az indulók Budapesten ugyanannyi pontot kapnak, mintha eredményüket Gyémánt Liga-állomáson érnék el. A 2022-es szabadtéri világeseményekre, az oregoni világbajnokságra és a müncheni Európa-bajnokságra is kvalifikálhatták magukat, vagy értékes világranglista pontokat gyűjthettek a sportolók a Continental Tour Bronze sorozatába tartozó Magyar Nagydíjsorozat versenyszámain.
Magyar szempontból sikeres volt az esemény, az erős nemzetközi mezőnyben két magyar győzelem is született.
- Szilágyi Réka 60,7 méteres dobásával gerelyhajításban,
- Nguyen Anasztázia pedig 6,39 méterrel távolugrásban lett aranyérmes.
Az esemény szenzációját is egy fiatal kecskeméti sportoló, az idén U23-as Európa-bajnok Palkovits István érte el, ugyanis